Belföld

2007.07.12. 02:29

Villamos a levegőben

Szombathely - Utolsó útjára indult a villamos tegnap. Az állomás elől a Smidt Múzeum udvarára vitték. A sárga kocsi láttán nem egy nézelődőben nosztalgikus érzések ébredtek: a kacskaringós vonal, az éles kanyarok és a nyikorgó hang jutott eszükbe.

Németh Zoltán

A városban 1897. június 4-én indult el a villamosforgalom, utoljára pedig 1974. augusztus 20-án gördült ki a pályaudvar elől a szerelvény, amely akkor fellobogózva búcsúzott el az utasoktól. A vonal megszüntetését azzal indokolták, hogy működtetése nem gazdaságos, a szűk utcákon a sín sok helyet elfoglal. Ezután a kocsik nagy része eltűnt, illetve szétszedték őket, de pár darab szerencsére így is megmaradt. Ilyen például az 1-es pályaszámú kocsi, amely 1997-ig a MÁV szombathelyi igazgatóságának az udvarán díszelgett. Innen tíz éve, a villamos századik születésnapja alkalmából, az Éhen Gyula térre került. A közönség így, álltában is megbecsülte a sokakban nosztalgiát ébresztő járművet, de akadtak olyanok is, akik folyamatosan rongálták. Hiába újították fel újra és újra, a vandálok nem kímélték. Ezért a Szépítő Egyesület több mint két éve elhatározta, hogy zárt helyre helyezi át a kocsit. A várt engedélyek is megérkeztek.

Az építési hatóság és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is rábólintott az áthelyezésre, így nem volt akadálya annak, hogy a Smidt Múzeum udvarára kerüljön a villamos. A Városgazdálkodási Kft. szakemberei már hetekkel ezelőtt elbontották az állomásnál a fogadópályát, és a múzeum udvarán újraépítették kockakővel.

Tegnap késő délután az Éhen Gyula téren a daru egy trélerre emelte a villamost. Ezután rendőri felvezetés mellett elindult a Szelestey László utca-Március 15. tér-Petőfi Sándor utca-Szily János utca útvonalon a Smidt Múzeumhoz a sárga jármű. Az egykori 3200 méter hosszú vonalon korábban volt egy megálló is itt, tegnaptól pedig már biztosan a múzeum a villamos végállomása. A héttonnás jármű behelyezése a fák és a kerítés felett nem volt egyszerű, de a szakemberek ügyesen megoldották.

Németh Kálmán, a Szépítő Egyesület elnöke elmondta, hogy a Volán teljesen felújítja a járművet. A Savaria karnevál idején már eredeti formájában tekinthetik meg az érdeklődők a kocsit, látványosságnak pedig korhű villamosvezető- és kalauzruhába bábu lesz beöltöztetve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik