2007.08.28. 02:29
Tankönyvek iskolai raktárból, üzletből
Megyei körkép - Bár még egy hét van hátra a tanévkezdésig, több iskolában már megkezdték a tankönyvek kiosztását, s van, ahol már túl is vannak rajta. Máshol az első tanítási napon vehetik át a diákok könyveiket.
Tegnap különösen sok diákot lehetett látni a megyeszékhelyen vastagra tömött táskákkal. A Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolában például, ahogy minden évben, az utolsó szünidei hétre időzítették a tankönyvosztást. Az egyes osztályokat másfél órás időközökkel osztották be, amit a diákok is, a szülők is megszoktak, és viszonylag jól be is tartanak már. Az egyes évfolyamokon 8-tól 30 ezer forintig terjedő összeget kell fizetniük a diákoknak a tanévkezdéshez szükséges könyvcsomagért.
A Bercsényi Miklós Általános Iskolában múlt pénteken a nyolcadikosok könyveivel kezdték az osztást, ami e hét szerdájáig tart. A könyvek többsége rendben megérkezett. A tankönyvfelelős elmondta: sok egyedülálló szülő most bánja, hogy nem gondoskodott időben az ingyenes tankönyvre való jogosultság igazolásáról, s így most már csak a következő tanévben juthatnak hozzá a kedvezményhez. Itt hétezer-ötszáz forint körüli a legolcsóbb, első osztályos könyvcsomag, míg a legidősebbeknek, akik már több idegen nyelvet is tanulnak, közel húszezer forintot kell fizetniük.
Tavaly óta új módszert vezetett be a tankönyvforgalomban a Reguly Antal Általános Iskola. A nemzetiségi nyelvet is oktató intézményben több kiadó könyveiből is tanítanak, és nagyban megkönnyíti az elszámolást, ha egy kiadó és forgalmazó cégen keresztül történik az értékesítés. A diákok tegnap és ma az illetékes könyvesboltban vehetik át a személyre szabottan előre összekészített könyvcsomagokat. A bolt ilyenkor egyéb vásárlókat nem fogad, gördülékenyen bonyolítják le a tankönyvosztást.
Vannak más példák is - a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában a kicsiknek már a múlt hét utolsó napjaiban kiadták a tankönyveket, míg a szakiskolások csak az első tanítási napon kapják meg azokat. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium osztályaiban is az első tanítási nap hagyományosan a könyvosztás napja, ezért nem kell külön bejönniük a diákoknak. Vasváron, a Kardos László Általános iskolában viszont nagyon frissek voltak: a fizetős könyvcsomagokat múlt kedden, az ingyen tankönyveket pedig szerdán osztották ki a tanulóknak. Kivételt képeznek persze a pótvizsgázó gyermekek: ők csak az után vehetik át a tankönyveket, amikor már kiderült, melyik évfolyamon fogják folytatni tanulmányaikat.