Belföld

2008.01.08. 03:29

Itt az egymilliárd

Szombathely - Egymilliárd forintot kapott a város. A pénz már az önkormányzat zárolt számláján van: az új színház terveztetésére, a terület előkészítésére fordíthatja a város vezetése.

Angyal László

- A pártelnöki minőségében érkező kormányfő az MSZP tagjaival találkozott, majd az előzetes elképzelésekkel ellentétben nem utazott azonnal vissza, hanem végigsétált a városon, megvacsoráztunk az egyik belvárosi étteremben. Akkor sok mindenről beszélgettünk, egyebek között az új szombathelyi kőszínházról is. Gyurcsány Ferenc és felesége rögtönzött esti programja jól sikerült, talán ennek is köszönhető, hogy a vacsora közben a miniszterelnök azt mondta: szerinte 2010-ben itt épülni fog az új színház. Az oldott hangulatú beszélgetés után hosszú csend következett, majd az országgyűlés két részletben megszavazott 100 millió forintot a Weöres Sándor Színház működésére. A voksolás utáni évzáró beszélgetésen jelezte először Gyurcsány Ferenc, hogy szerinte maradt annyi tartalék a 2007-es költségvetésben, hogy a legközelebbi kormányülésen javasolhat 1 milliárd forintot az új szombathelyi kőszínház előkészítésére. A döntés két nappal később megtörtént, másnap az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból kerestek, hogy a támogatási szerződés előkészítésére december 27-én menjek a minisztériumba. Az év utolsó napjaiban pedig megérkezett önkormányzatunk számlájára ez az összeg.

Szombathely polgármestere úgy véli, hogy a kormány döntése nyomán kőszínház-ügyben lényegesen felgyorsulnak az események.

- A kormány ezzel a lépésével igen hangsúlyos módon tett hitet a szombathelyi kőszínház felépítése mellett. Ezt nekünk nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az egymilliárd forintot a színház tervezésére, a terület előkészítésére, a kivitelezés pályáztatására fordíthatjuk. Azt gon- dolom, hogy a mintegy 6-8 milliárd forintba kerülő beruházás gyors megvalósulásának jelentősen megnőtt az esélye. Úgy számolom, hogy az idei év az előkészítésé lesz, jövőre elkezdődhet az építkezés, és akár már 2010-ben elkészülhet az új színház.

A város első emberének optimizmusát erősíti, hogy az új színház három lehetséges helyszíne közül az egyik esetében akár hónapokon belül elkezdődhet a terület előkészítése.

- Az Aréna utcai óvoda elköltöztetése, illetve az SZTK épületének megvásárlása, lebontása időigényes feladat. Az Ady téren ma még ott a buszpályaudvar, viszont a volt városi strand szomszédságában lévő városligeti sportpálya ideális helyszín lehetne, hiszen a városban máshol lehet egy új sportpályát építeni. A kórház parkolási gondjait is megoldhatná az új létesítmény, hiszen napközben üresek a színház parkolói. Arról nem is szólva, hogy létezik egy olyan elképzelés is, hogy a Markusovszky utcát lezárnák, és azt a területet is hasznosíthatnánk, ami új helyzetet teremtene.

Dr. Ipkovich György végezetül hangsúlyozta, hogy a színház helyéről megkérdezik Szombathely polgárait is, ennek a legalkalmasabb módja egy lakossági fórum lenne, ám túl hosszú vitára nincs nagyon idő .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!