2008.06.13. 13:16
Emberi csontokat találtak az építkezésen
<b>Budapest</b> - Több mint húsz évvel ezelőtt eltemetett halottak csontjai kerültek elő egy hetedik kerületi építkezésről.
Több, egyelőre azonosítatlan, valamint ismeretlen korú és nemű ember maradványait találták meg pénteken délelőtt Budapesten, a VII. kerületi Sajó utcában, tudta meg az Index.
A tetemek legalább húsz éve lehettek a földben, legalábbis az elsődleges vizsgálatok megállapításai erre utalnak, tudtuk meg az Index a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől. Hogy pontosan mikor és miért kerültek holttestek a földbe, még nem tudni, a körülmények mindenesetre azt sugallják, hogy vagy bűncselekmény áldozatairól, vagy háborús áldozatokról van szó.
A területen korábban szerelőcsarnok, raktárépület állt, az itt lévő régi épületeket pár hete bontották el, hogy megkezdhessék a társasház építését.