2008.09.18. 06:59
Rendbontás nélkül zajlott a tüntetés
<b>Budapest</b> - Rendbontás nélkül ért véget szerda este a Parlament előtt a kormányellenes demonstráció.
A tüntetésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két évvel ezelőtt kiszivárogtatott balatonőszödi beszédére emlékeztettek, és a kormány lemondását követelték.
A Kossuth téri tüntetésekről ismertté vált Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében mintegy kétszáz tüntető gyűlt össze szerda délután a Corvin közben. A tömeg a Parlament felé tartó úton 400-500 főre duzzadt.
A demonstrálókat csaknem kétszáz, teljes védőfelszerelést viselő rendőr biztosította, valamint forgalomkorlátozásokat vezettek be.
A tüntetésen színpadra lépő szónokok az összefogás és az "egy nemzetté válás" fontosságáról beszéltek, fő témájuk a kormány haladéktalan lemondása volt. Többen az ellenzéket tették felelőssé, amiért ez azóta sem történt meg.
A demonstrálók a Kozma Ferenc utcánál az egyik kordont megbontották, egy nagyobb csoport rendőri ellenállás nélkül átvonult a Vértanúk terére, ott folytatták a tüntetést - áll a Hírszerző tudósításában.
A rendőrség a Parlament környékén többeket igazoltatott, egy embert előállítottak. Rendbontás nem történt.