Belföld

2008.10.14. 08:55

Sólyom László nem vesz részt a nemzeti csúcson

<b>Budapest</b> - <i>Sólyom László</i> köztársasági elnök nem kíván részt venni a <i>Gyurcsány Ferenc</i> által meghirdetett nemzeti csúcson.

nincs nev

A köztársasági elnök szerint a miniszterelnök által összehívott tanácskozás technikailag nem célravezető. "Az állam nem így működik" - közölte. 

Sólyom László a nemzeti csúccsal kapcsolatban elmondta, hogy nem tudni kötelező jelleggel bír-e, és nem tudni mi lesz, ha a résztvevők különféle, eltérő véleményeket képviselnek. Azt is aggályosnak tartja, hogy a testület olyan kérdésekben akar dönteni - például az euró bevezetése, nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és az önkormányzati rendszer reformja -, amihez nincsen megfelelő szakértelme, sem információja. Ráadásul ezekben az ügyekben 18 év alatt egyetlen kormány sem tudott igazából cselekedni. 

Sólyom László ugyanakkor örömmel hallja, hogy a pénzügyi válság elhárítására összefognak a parlamenti pártok, valamint azt is üdvözölte, hogy a Fidesz-frakció hosszú idő óta először nem vonult ki a parlamenti ülésteremből, és meghallgatta a miniszterelnök beszédét - közölte a Hírszerző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!