Belföld

2008.11.29. 03:29

Ötletek a színházra

<b>Szombathely</b> - Tegnap hirdették ki az Aréna utca 8. számú épületben a Szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete címmel kiírt építészeti és városrendezési ötletpályázat eredményét. Tizenheten vehettek át különböző díjakat.

Vas Népe

Az építész elmondta: a tervpályázatok sorában a szombathelyi színházé évek óta a legrangosabb Magyarországon, mind a pályázók számát, mind a színvonalat tekintve. Ezt mutatja a megvásárolt és díjazott pályamunkák szokatlanul nagy aránya is. Harminchat pályázat közül tizenkettőt megvásárolt az önkormányzat, ötöt pedig díjazott. Az ötletpályázat célja még nem a véglegesen megvalósuló épület megtervezése, a tervező kiválasztása egy második, meghívásos versenypályázat feladata lesz.

A pályázóknak az építendő színházépületet teljes részletességgel nem kellett kidolgozniuk. Meg kellett viszont fogalmazniuk az épület habitusát és funkcionális rendjét. Számolniuk kellett a színháztechnikai megoldásokkal, akusztikai követelményekkel, ugyanakkor elvárás volt, hogy tervük alkalmazkodjon a Király utca-Március 15. tér- Pelikán park egységéhez. Nagy kihívás volt a hetvenes évek építészeti emlékeinek lehetőség szerinti megőrzése is. 



Ilyen is lehet. Részlet az első díjas Zsuffa és Kalmár Kft. munkájából

- Az ötletpályázat sok tanulsággal járt a bírálók számára - mondta el dr. Fiala István. - Tisztázott számos, a pályázat kiírásakor nyitva hagyott kérdést mind építészetileg, mind az épület elhelyezését illetően. Nem akartuk egyértelműen előírni a meglévő épületek, a sportház és az SZTK sorsát. A pályázók, akik kivétel nélkül alapos és lelkiismeretes munkát végeztek, azt igazolták, hogy indokolt az épületek meghagyása. A legtöbben integrálták terveikbe a meglevő művelődési intézményt, és sokan számoltak a másik épülettel is. Kikötés volt a pályázatban, hogy nemcsak színházat, hanem hozzá kapcsolódó, folyamatosan nyüzsgő, élő kulturális létesítményt is tervezniük kell, ami továbbélteti majd a mostani sportház funkcióit. Ezt az igényt minden pályázó megértette, sőt, voltak olyanok is, akik a komplexumot a lehetőségeket jóval meghaladóan túldimenzionálták.

Az idei év sztárpályázatára az ország minden részéből érkeztek elképzelések. Ennek egyik fő oka, hogy a színháztervezés mindig megindítja az építészek fantáziáját. De az sem elhanyagolható szempont, hogy a város, köszönhetően az előkészítési munkákra kapott állami támogatásnak, tisztes díjazást tűzött ki. Bizalmat keltett a pályázókban a bírálóbizottság igényes szakmai összetétele is. Különösen sok fiatal akadt a megmérettetésre vállalkozók között, akik friss gondolatokkal örvendeztették meg a bírálókat.

A megvett és díjazott pályamunkák a város tulajdonába kerülnek, ezekből a szerzői jogok figyelembe vételével meríthetnek ötleteket. Építész-szakmailag indokolt, hogy a díjazottakat meghívják a második fordulóra, és a most megvételt nyert pályázókat is előnyben részesítsék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!