Belföld

2008.12.15. 03:29

Csalódott utasok

<b>Szombathely </b> - Tegnap délután már rebesgették, hogy este hattól az egész ország területére kiterjed a vasutassztrájk. Hatkor még senki nem tudott semmit, negyed hét után káosz alakult ki az állomáson.

Bajdó Bettina

Hat óra két perckor a vasútállomáson lévő pénztáraknál még nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy lesz-e sztrájk, elindulnak-e a vonatok. Az utasok ennek ellenére jegyet váltottak a negyed hetes járatokra, s fel is szálltak az induló vonatokra. Az, hogy kitört a sztrájk, csak akkor derült ki, amikor a vonatok mégsem indultak el menetrend szerint. Káosz alakult ki az állomáson, az információs tábláról sorra tűntek el az induló és érkező járatok adatai. Hivatalos tájékoztatás nem érkezett. Az állomáson várakozók (főként fiatalok) sem kaptak információt az indulásokat illetően, teljes volt a bizonytalanság. A pénztáraknál azt javasolták, hogy akinek nem sürgős az utazás, halassza el, mivel, ha el is indulnak a vonatok, nem garantált, hogy be is futnak a célállomásokra, így bizonytalan, hol kell tölteniük az utasoknak az éjszakát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik