Belföld

2009.03.03. 03:29

Eladósodó diákok

<b>Szombathely</b> - Segítséget kérnek a hallgatók a kormánytól, mivel gondok vannak a diákhitel-törlesztésekkel. A pályakezdőknek szinte lehetetlen munkát találniuk, a felvett hitelt azonban így is törleszteniük kell.

Bajdó Bettina

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint sokat segítene a diákhiteles pályakezdőknek, ha két évig csak havi négyezer forintot kellene törleszteniük. A friss diplomások ugyanis nehezen találnak munkát, a diákhitelt azonban rögtön el kell kezdeniük törleszteni. A tervezett kétéves kedvezménynek hátrányai is lennének: megnőne a hitelek futamideje, s így a kamatok miatt többet kellene a hallgatóknak visszafizetniük. Az egyetemisták nagy része azonban nem tehet mást, mint hitelt vesz fel, hogy meg tudjon élni. A szüleik segítségére csak kevesen számíthatnak, munkát pedig diákként is egyre nehezebb találni. Így van ezzel Fekete Tímea is, aki másodéves a Savaria Egyetemi Központban, s eddig kétszer vett fel diákhitelt, alkalmanként 200 ezer forintot.

Tímea azt mondja, ha újra kezdhetné, nem venné fel a maximális összeget, mert már most fél attól, hogy pályakezdőként hogyan fogja törleszteni a hitelt.

- Az egyetem mellett folyamatosan dolgoztam, még hétvégéken is, de így is szükségem volt a hitelre, hogy megéljek - meséli a lány. - Egyre kevesebb a munka, a diákokat sorban küldik el a munkahelyekről. Így aki eddig nem kényszerült felvenni a hitelt, annak most lehet, el kell gondolkodnia rajta.

Tímeának, ha nem vesz fel több hitelt, akkor a négyszázezer forintot kell majd visszafizetnie az egyetem befejezése után, erre jönnek még a kamatok. A fiatal lány bele se mer gondolni abba, mi lesz, ha pályakezdőként mégsem tud elhelyezkedni.

Dulai Kata másodéves egyetemista félévente 150 ezer forintot vesz fel.

- Én nem kapok szülői támogatást, a diákhitelből próbálok megélni az egyetemi évek alatt - mondja a lány. - Eddig 450 ezer forint hitelt kaptam, de biztos, hogy jövőre is szükségem lesz a pénzre. A szüleim egyáltalán nem tudnak támogatni, elhelyezkedni pedig nem tudok a tanulás mellett, valamiből azonban fenn kell tartanom magam.

Kata elárulja, nagyon fél attól, hogy friss diplomásként nem tud majd elhelyezkedni, s hogy nem lesz képes fizetni a törlesztőrészleteket. Hozzáteszi: amíg nem fizeti vissza ezt az összeget, addig másik hitelt sem vehet fel.

- Teljesen eladósodnak a diákok - hangsúlyozza a fiatal lány -, az ismerőseim között is vannak, akik már végeztek az egyetemen, s nem tudják fizetni a hitelt. - Helyettük szüleik törlesztenek. Akadnak olyanok az egyetemen, akik még várnak a pénzfelvétellel, s megpróbálnak heti ötezer forintból megélni, ami nagyon nehéz. Emellett az utazáson is spórolnak, s havonta csak egyszer mennek haza. Én ezt nem bírnám ki.

András már diplomás, a főiskolás évek alatt diákhitelből finanszírozta tanulmányait. Miután lediplomázott, nem talált munkát, így azt gondolta, a diákhitelt sem kell törlesztenie. Tévedett, így tíz hónap múlva már 70 ezer forintos hátralékot halmozott fel.

- Több mint egymillió forinttal tartoztam a pénzintézetnek, s ezt be is akarták hajtani rajtam - mondja András -, de megegyeztünk a bankkal, így most havi harmincezer forintos részletekben kell törlesztenem, még sok-sok éven át. Nemrég szerettem volna egy összegben visszafizetni a pénzt, azonban kiderült, hogy az elmúlt két évben csak a kamatokat törlesztettem, s még több mint egymillió forint hátravan. Én azt ajánlom a diákoknak, hogy jól gondolják meg, megéri-e egy életre eladósodniuk azért, hogy felhőtlenül élvezhessék a diákéveket. 


A diákhitel központban egyelőre nem érzékelik a pénzügyi válság hatásait, a visszafizetések még nem akadoznak. A szakemberek szerint azonban  rövid időn belül gondot okozhat  az egyre növekvő munkanélküliség. A törlesztés összege ugyanis az első két évben a minimálbér hat százalékát jelenti, de a harmadik évben megvizsgálják az előző két év átlagkeresetét. Ezt hasonlítják össze a minimálbérrel, és a nagyobbik fizetés hat százalékát állapítják meg törlesztőrészletként. A törlesztési kötelezettség független a munkaviszonytól, így  azoknak  is aggódniuk kell, akiknek két éve még jól fizető állásuk volt, mára azonban munkanélkülivé váltak. Nekik ugyanis egykori fizetésük hat százalékát vették alapul a törlesztésnél.  Szombathely  -  Segítséget kérnek a hallgatók a kormánytól, mivel gondok vannak a diákhitel- törlesztésekkel. A pályakezdőknek szinte lehetetlen munkát találniuk, a felvett hitelt azonban így is törleszteniük kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!