Belföld

2009.06.23. 12:02

Rekordmezőnyt várnak a 41. Kékszalagra

Budapest - A tavalyi csúcs megdöntésére, több mint 578 hajó és 2600 versenyző részvételére számítanak a szervezők a jövő pénteken 9 órakor rajtoló 41. Kékszalag vitorlásversenyen. A címvédő Litkey Farkas számít a legesélyesebbnek, de Király Zsolt, Soponyai Géza, vagy Láng Róbert győzelme sem lenne meglepetés.

MTI

Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a július 2-től 5-ig tartó T-Mobile Nagydíj és Fesztivál többrétegű esemény: az élsport, azaz a győzelemért harcoló vitorlázók küzdelme mellett az ország egyik legnagyobb tömegsportrendezvénye is.

A leggyorsabb Balaton-kerülő címre idén is a nyolcszoros győztes Litkey Farkas és csapata pályázik a legnagyobb eséllyel. A Lisával induló Litkey legnagyobb kihívói között a Boden-tó idei körbehajózásán első Király Zsoltot (Sponsor Wanted), valamint Soponyai Gézát (Avatar) és Láng Róbertet (RC44) említette.

Külön színfoltot jelent az 1955 óta 10 óra 40 perccel rekorder Nemere II-vel induló lánycsapat, valamint Detre Diána, aki első női szörfösként akarja megkerülni a tavat, s teljesíteni a 150 kilométeres távot.



Rekordnevezést várna a szervezők az idei versenyre Fotó: kekszalag.hu

A Kékszalag jövő csütörtökön az utánpótláskorú vitorlázók számára kiírt 2. Kékpántlikával kezdődik. A parti programok között lesz Tér-Film-Zene fesztivál, koncertek, valamint repülőshow. 

Ezúttal is számos híresség indul a versenyen, Csiszár Jenő Litkey csapatát "erősíti", rajta kívül többek között Gundel Takács Gábor, Bagi Iván, Keleti Andrea és Dér Heni is vízre száll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!