Belföld

2009.06.29. 22:18

Zuschlag-ügy: Tüttő Kata sem emlékezett semmilyen konkrétumra

Kecskemét - Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban szereplő egyesülettől miért érkezett személyes bankszámlájára 150 ezer forint. Erről a szocialista politikus tanúkihallgatásakor vallott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján.

MTI



Tüttő Kata, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fővárosi frakciójának tagja tanúskodik a tárgyalóteremben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Kecskeméten, ahol folytatódott a Zuschlag János egykori szocialista politikus (b2) és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalása. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Tüttő Kata - az MSZP portrétára szerint - 1997 óta tagja az MSZP-nek és az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM). 1997-2002 között az ISZM országos elnökségi tagja, 1997-1999 között az ISZM budapesti elnöke, 1998 óta az MSZP XII. kerületi szervezetének elnökségi tagja, az MSZP Budapesti Tanácsának tagja, 2002-től volt a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) országos alelnöke, 2003 óta az MSZP budapesti elnökségének tagja.
    
A három nyelvvizsgával rendelkező, többdiplomás politikus a bíróság előtt tett vallomásában azt mondta, nem tud felidézni semmilyen konkrétumot a Fibisz 2002-2004 közötti elnökségének üléseiről, pedig a tagja volt.
    
Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére válaszolva elmondta: biztosan volt olyan, hogy a költségvetés végrehajtásával kapcsolatban hozott határozatokat a Fibisz elnöksége, de ezekre nem tud visszaemlékezni.
    
Az ügyészség által feltárt dokumentumok szerint Tüttő Kata a vádban szereplő egyik egyesület alapító tagja volt, de csak az ügyészségen szerzett erről tudomást.
    
"Nagyon régen történt mindez" - tette hozzá.
   
Az egyesület jelenléti ívén az aláírások egy részét felismerte, de hozzátette: "az aláírásom sokat változott". Vallomása szerint csak a sajtóból tudta meg, hogy milyen civil szervezetek érintettek a vádiratban.
    
A vádirat szerint, a Holnap Városáért Egyesület számlájáról 2002-ben 150 ezer forintot utaltak át Tüttő Kata személyes bankszámlájára, de az ügyészségi kihallgatásakor és a bíróság előtt sem emlékezett arra, hogy az átutalás milyen célt szolgált.
    
"Csak valamilyen fibiszes programra érkezhetett a pénz" - tette hozzá.
    
A tanú, a személyes bankszámlája, valamint a Krausz Csaba ötödrendű vádlott és a Zuschlag János elsőrendű vádlott bankszámlái közötti pénzmozgásról elmondta: "Krausz Csabával és Zuschlag Jánossal baráti viszonyban vagyok, biztosan előfordult, hogy egymást anyagilag kisegítettük, és ezt a pénzmozgást mutatják az adatok".
    
Tüttő Kata arra emlékezett, hogy voltak általános jellegű viták az elnökségben a finanszírozás megoldatlansága miatt. Folyosói pletykákból hallotta  - mondta -, hogy Zuschlag Jánost azzal vádolták, a Fibisz rendelkezésére álló összegekből magáncélra használt volna fel. "Én ennek nem tulajdonítottam jelentőséget, mert ez egy tipikus vád ott, ahol pénzügyekkel foglalkoznak". Mivel jól ismerte Zuschlag Jánost, elképzelhetetlennek tartotta, hogy van valós alapja a folyosói gyanúsítgatásnak - fűzte hozzá.
    
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.
    
Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!