Belföld

2009.07.24. 14:17

Draskovics szerint a magyar rendőr nem Jack Bauer a 24-ből

Budapest - Draskovics Tibor szerint az emberek a tévében azt látják, amint Jack Bauer rohangál, közben műholdról irányítják a folyamatokat és az emberek "három kézzel lőnek". Az igazságügyi miniszter megállapította: a magyar rendőrök nem joystickkal vezérlik bevetéseiket, de mindent megtesznek, hogy a lakosság továbbra is csak a tévéből ismerje a terrorizmust. Harcukat a kormány többletámogatással segíti.

MTI

Többlettámogatásról döntött a kormány a terrorizmus elleni harc fokozása érdekében - ezt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter jelentette be pénteken Budapesten, miután dicséretben és jutalomban részesített Petőfi Attilával, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetőjével együtt tíz rendőrt, akik kiemelkedő munkát végeztek a Magyarok Nyilai szervezet felderítésében.

A miniszter az összeg nagyságáról nem beszélt. Úgy fogalmazott: több figyelemre, pénzre és energiára van szükség ahhoz, hogy az ország felkészült legyen "az ilyen elvetemült támadásokkal szemben is". 
    
Közölte, hogy a kormány a napokban úgy döntött, nemcsak több figyelem, de több pénz is lesz, amellyel kielégítik az NNI technikai és emberi erőforrásigényeit. 
    
Draskovics Tibor a 24 című amerikai televíziós sorozatra utalva azt mondta, az emberek látják, amint Jack Bauer rohangál, közben műholdról irányítják a folyamatokat és az emberek "három kézzel lőnek". Mint hozzátette, a magyar rendőrök nem joystickkal vezérlik a bevetéseiket, mégis életüket és testi épségüket kockáztatva megtesznek mindent azért, hogy az emberek továbbra is csak a televízióból ismerjék a terrorizmust. 
    
Hangsúlyozta: a terrorszervezet felderítése és felszámolása nem csak a rendőrség eredménye, abban közreműködött a Nemzetbiztonsági Hivatal és az ügyészség is. Kitért arra, hogy olyanok is elismerésben részesülnek, akik a sajtó nyilvánossága előtt "érthető okokból" nem jelenhettek meg. 

Amellett, hogy több pénz, energia és figyelem szükséges a terrorizmus elleni harchoz, másik tanulságnak a miniszter azt nevezte: miután a politikai terrorizmus felütötte a fejét Magyarországon, világos válaszokat kell adniuk a politikusoknak, és választóvonalat kell húzni a demokratikus vita és a politikai véleménynyilvánításnak álcázott, mindenre elszánt bűnözői hajlam, erőszaktevés között. 

Draskovics Tibor úgy fogalmazott: a magyar demokrácia veszélyben van, ha ezt a választóvonalat nem tartja mindenki nagyon szigorúan tiszteletben. 

"Vannak magukat demokratikusnak nevező politikusok, parlamentbe törekvő pártok képviselői, akik egy asztalnál ülnek azokkal, terveket egyeztetnek és nyilatkozatokat írnak alá azokkal, akik túl vannak ezen a választóvonalon, akik a gyanú szerint részesei voltak annak a bombának, aminek hála istennek csak a tesztjét láthatják a videón" - mondta a miniszter az ünnepségen a sajtó rendelkezésére bocsátott filmfelvételre utalva. Ennek tartalmát ismertetve azt mondta: a DVD-n az látható, hogy a politikusok házainál felrobbantani tervezett robbanószerkezetet működésbe hozzák, hogy így érzékeltessék annak erejét. 

Az elismeréseket megalapozó büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. Fazekas Géza ügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére pénteken azt mondta: továbbra is kilenc gyanúsítottja van az ügynek, mindannyian előzetes letartóztatásban vannak. 

Először április 8-án fogtak el a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartozó négy férfit, mindegyiküket robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják, egyiküket ezen túl azzal is, hogy Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanját akarta felrobbantani, illetve 2007-ben lövést adott le Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára. Az elfogáskor a rendőrség robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, lőszert foglalt le, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították. A műhelyben további robbanóanyagokat, robbanószerkezetet és előállításukhoz szükséges eszközöket találtak. 

Május 15-én újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe, őt emberölés előkészületével és robbanóanyag engedély nélküli készítésével összefüggésben robbanóanyaggal, robbantószerrel visszaéléssel gyanúsítják. 

A 2002-es "hídfoglalásról" elhíresült Budaházy Györgyöt június 17-én vették őrizetbe. A gyanú szerint Budaházy György utasítására hajtotta végre egyik bűntársa a Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást, illetve az ő utasítására dobtak Kóka János épülő házára Molotov-koktélt 2007 decemberében. A főügyészség szerint Budaházy azzal is gyanúsítható: 2009 áprilisának elején utasítást adott bűntársainak arra, hogy helyezzenek el két országgyűlési képviselő házánál - az egyik társa által készített - időzítő szerkezettel ellátott, futball-labdába rejtett, nagy mennyiségű robbanóanyagot. Ezeket egy időben akarták felrobbantani. A végrehajtást a rendőrség közbelépése akadályozta meg, a felhasznált robbanóanyag alkalmas volt emberi élet kioltására. 
    
A főügyészség Budaházy Györgyöt "állami szerv kényszerítése céljából fegyverrel kapcsolatos, közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekménnyel", valamint "robbanóanyag és robbantószer készítésével elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntettével" gyanúsítja. Ezeken túl még kétrendbeli emberölés előkészületével is gyanúsítják. 

Július 14-én újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt az ügyészség, ők többek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka János SZDSZ-es politikus házára Molotov-koktélokat dobtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!