Belföld

2009.09.25. 10:09

MSZP: újabb húszmilliárd forint munkahelymegtartó támogatásokra

Budapest- Húszmilliárd forinttal bővülhet a munkahelymegtartó támogatások köre, ha a magyar kormány kérésére az Európai Unió is hozzájárul az általa biztosított források átcsoportosításához - közölte Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

A politikus elmondta, hogy aktív munkaerőpiaci eszközök támogatására, vagyis oktatásra, képzésre, bértámogatásra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek a válság miatt nehéz helyzetbe kerültek és még nem vettek igénybe munkahelymegtartó támogatást.
    
Kérdésre válaszolva Tukacs István azt mondta, az unió szervezetei eddig nagyon gyorsak voltak az ilyen engedélyeztetésben, volt olyan, hogy néhány hét alatt hozzájárultak a források átcsoportosításához. Hozzátette: a pályáztatók a regionális munkaügyi központok lesznek majd.
    
A képviselő elmondta, az átcsoportosítás a társadalmi megújulás operatív programban lévő egyes forrásokat érinti, amelyeket nem erre a célra akartak felhasználni, de úgy látszik, hogy bővíteni kell a munkahelymegőrző támogatásokat.
    
Tukacs István kitért arra, hogy a munkahelymegtartó támogatások februárban indultak, és a céljuk az volt, hogy bértámogatást kapjanak a nehéz helyzetbe került, de munkavállalóit megtartani akaró vállalkozások.
    
Hozzáfűzte: az első program februárban hatmilliárd forinttal indult és 7,5 milliárd forintra bővült, ebből mintegy ötszáz vállalkozás kapott támogatást mintegy 33 ezer munkahely megóvására.
    
A képviselő beszámolt arról, hogy a regionális munkaügyi központok tízmilliárd forintos értékben hirdettek pályázatot, ez 44 ezer munkahely megóvásához járult hozzá.
    
Tukacs István utalt arra, hogy európai uniós forrásból írták ki az úgynevezett 4+1-es programot, húszmilliárd forintos kerettel a kis- és közepesvállalkozásoknak, tízmilliárd forinttal pedig a nagyvállalkozásoknak.
    
Szavai szerint a munkahelymegtartó támogatások utófinanszírozottak, vagyis a pályázó vállalkozás havonta jelzi, hogy mennyi bért fizetett ki, majd ezután megkapja az arra a hónapra eső pénzt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!