Belföld

2009.09.12. 16:03

Szerényebb,őszintébb - Ez lesz az új SZDSZ, mely középpárti babérokra tör

Kiskunhalas - Új korszak kezdődött a Szabad Demokraták Szövetségének életében, szerényebb, őszintébb és nem kizárólag a fővárosból irányított pártot építenek - jelentette ki szombati kiskunhalasi sajtótájékoztatóján Retkes Attila, a párt elnöke.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Választásra készülve nyitottan


A párt készülő programjától és új alapokra helyezett kommunikációjától remélik azt a változást, amely lehetővé teszi számukra a 2010-es választásokon a 6-7 százalékos támogatottság elérését - mondta az MTI kérdésére válaszolva az SZDSZ elnöke.

Az első lépéseket már meg is tették - folytatta -, hiszen a párton belül megalakult az a hét, "teljesen nyitottan működő" szakpolitikai kabinet, amely hivatott lesz korszerű válaszokat adni a társadalom legégetőbb problémáira. Az elmúlt két hónap során három stratégiai tanulmányt is kidolgoztak. Az egyik az európai liberális pártok munkáját, sikereinek és kudarcainak okát taglalja, a másik az SZDSZ jövőképét vázolja, a harmadik pedig a közvélemény-kutatási adatokat elemzi.

A szabad demokraták országjárása szeptember 16-án Heves megyében kezdődik és október végéig minden megyét érint – közölte Retkes Attila.


Igyekeznek ismét elnyerni a választók támogatását

Az őszi parlamenti ülésszakra is készülnek: konkrét javaslatokat akarnak benyújtani a devizahitelesek védelmében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és a tehetséggondozás, innováció, illetve a tudományos kutatás támogatása ügyében. Felemelik majd szavukat az önkormányzatok pénzügyi helyzetének javítása és a közösségi közlekedés reformja érdekében is - mondta a pártelnök.

Azzal is igyekeznek ismét elnyerni a választók támogatását, hogy minden fórumon hangsúlyozzák: új korszak kezdődött a Szabad Demokraták Szövetségének életében. "Egy szerényebb, őszintébb és nem kizárólag a fővárosi elefáncsonttoronyból irányított pártot építünk" – fogalmazott a pártvezető. Azok kivételével, akik nem hajlandók a liberális szellemiségért dolgozni – az SZDSZ-ből kilépett tagokat is ide értve –, bárkivel hajlandók az együttműködésre – tette hozzá az SZDSZ Bács-Kiskun megyei választmánya ülésének szünetében tartott tájékoztatón Retkes Attila.


SZDSZ-nek igazi középpárttá kell válnia

A találkozón a pártból júliusban távozó megyei elnök, Török Gusztáv Andor kalocsai polgármester helyére a kiskunfélegyházi Vida Pált választották. Szécsi Gábor korábbi kecskeméti polgármester pedig az országos választmány új tagja lett.

Vida Pál aláhúzta: nehéz feladat lesz a megye mind a tíz egyéni választókerületében megfelelő jelölteket találni. Szólt arról is, hogy az önkormányzatiság léte kérdőjeleződik meg a kormány által tervezett 120 milliárdos elvonással. Hangsúlyozta: az SZDSZ-szel szemben kialakult ellenszenvért nem a vidéki tagságot és vezetőket terheli felelősség. Végül személyes véleményének hangot adva úgy fogalmazott: ha a társadalom túlnyomó többsége támogatná e szándékot, még most is volna értelme az előre hozott választásoknak.

Szécsi Gábor pedig kifejtette, hogy az SZDSZ-nek igazi középpárttá kell válnia, mert ha eltűnne a politikai palettáról, egyetlen más erő sem képviselné a liberális eszmét Magyarországon.


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!