2009.10.24. 19:53
Már nem kutatnak a koszovói menekültek után a Tiszán
Befejeződött a kutatás a Tisza magyarországi szakaszán az október 15-én Szeged alatt történt balesettel kapcsolatban, melyben vélhetően több határsértő veszett a folyóba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel szombaton este.
Szenti Szabolcs elmondta: a speciális mentők szombaton sem találtak sem holttestet, sem az üggyel összefüggésbe hozható tárgyat. Vasárnap egy háromfős csoport még átkutat egy korábban már átvizsgált folyórészt, de ezzel az ő munkájuk is befejeződik. Az ügyben a nyomozás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon a szerbiai partnerrel együttműködve zajlik - tette hozzá a szóvivő.
Október 15-én egy koszovói férfi két gyerekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Eközben a gyerekek életveszélyesen kihűltek. A férfi későbbi kihallgatásán azt állította, hogy egy 15-18 tagú csoport akart átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek. Azóta a Tisza magyar oldalán egy férfi, szerbiai oldalán pedig két női holttestet találtak. A két nő egyikéről bebizonyosodott, hogy a két gyermekével megmenekült férfi felesége.