Belföld

2009.12.31. 20:10

Kiraboltak egy idős asszonyt

Kiraboltak egy 74 éves asszonyt a Fejér megyei Baracskán csütörtökön hajnalban; a rendőrök a nap során két támadót elfogtak, hármat még keresnek – tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön este az MTI-t.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Csütörtökön, hajnali 3 óra és 3 óra 30 perc között két símaszkot viselő ismeretlen férfi törte rá az ajtót az ágyában fekvő 74 éves baracskai asszonyra, s a nénit értékei átadására szólították fel, miközben fegyvert fogtak rá – közölte a főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika elmondta: az asszony nem engedelmeskedett a férfiaknak, így ők bezárták az asszonyt az egyik szobába, majd az egész házat – értékek után kutatva – feldúlták. Két karórát, több arany-ékszert pénztárcákat, és készpénzt is magukhoz vettek, s gyalogosan távozva a helyszínről összesen 150 ezer forint értékben vittek el értékeket.

A hölgynek az ablakon keresztül sikerült kijutnia a házból, és a szomszédok segítségével értesítette a rendőrséget. A bűncselekmény során a néni nem sérült meg.

A helyszínre tartó gárdonyi rendőröknek a közelben feltűnt egy személygépkocsi, ami mellett két személy állt, ám a helyszíni munkálatok után visszatérve a rendőrök az autót már nem találták. A nap során kiderült, hogy a jármű tulajdonosa egy 39 éves, büntetett előéletű, három és fél hónapja kiszabadult férfi, akinek baracskai lakcímén a rendőrök több olyan tárgyat is találtak, amelyeket hajnalban vittek el az idős sértettől; továbbá előkerült több, az elkövetésnél használt eszköz is.

A nyomozók házkutatást tartottak abban az épületben is, ahol az autó állt az éjszaka, ott szintén bűncselekményből származó és ahhoz használható tárgyakat, továbbá egy gázriasztó fegyvert is találtak. Innen egy 31 éves, szintén büntetett előéletű férfit állítottak elő a rendőrök.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság mind a két férfit őrizetbe vette, s őket rablás elkövetésével gyanúsítja. Három másik elkövetőt – akik szintén részt vettek a rablásban – még keresnek a Fejér megyei nyomozók.

Németh-Kész Mónika százados elmondta: a rendőrök a nap folyamán több helyen is tartottak még házkutatást, ahol több, bűncselekményből származó tárgyat találtak. „Feltételezhető, hogy a banda tagjai több hasonló bűncselekményt is elkövettek a közelmúltban idősek sérelmére; így nem kizárt, hogy a jövőben más bűncselekményekkel is gyanúsíthatóak lesznek" - tette hozzá a szóvivő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!