Belföld

2010.02.06. 21:38

Fidesz: hazugokkal az vitatkozik, akinek elment a józan esze (Választás 2010, napi összefoglaló)

Hazug, korrupt emberekkel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze - így reagált Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője arra, hogy szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton sajtótájékoztatón kérdésre azt mondta, a szocialista párt szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".

Cser-Palkovics András az MTI-hez eljuttatott közleményében erre válaszul közölte azt is, hogy a Fidesznek 2007 decembere óta van programja.

 Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel

Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel - hangzott el Simon Gábor szocialista választmányi elnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szombati sajtótájékoztatóján, amelyet a választmányi ülés szünetében tartottak.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".

Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat.

 A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai vannak Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg - jegyezte meg, hozzátéve: ő úgy készül, hogy lesz ilyen vita, és várja ennek az időpontját.

Tájékoztatása szerint a szombati választmányi ülés annak a konzultációsorozatnak a része, amelyet az MSZP a választási programjáról tart.

Ismertette: a kampányban és a programban három feladata van a pártnak. Elsőként be kell számolni az eredményekről, mert a Fidesz nagyon tudatosan azt próbálja "hazudni", hogy az elmúlt nyolc évben semmi nem történt, és az ország romokban hever.

Hozzátette: az is feladatuk, hogy felhívják a figyelmet Fidesz szemfényvesztéseire, hazugságaira. A feladatok közé sorolta, hogy beszéljenek a jövőről, hogy pontosan lehessen látni, az MSZP milyen programot, világképet kínál. Szavai szerint új baloldali politikát hirdetnek, és az MSZP az egyetlen olyan erő, amely képes megvédeni a demokráciát, a szabadságot és a jogállamot. - Ehhez keresünk szövetségeseket a választók között - hangoztatta.

Simon Gábor választmányi elnök a sajtótájékoztatón kijelentette: a Fidesszel szemben az MSZP legalább tud és mer vitázni a programjáról.

Beszámolója szerint a vitában szinte minden felszólaló azt mondta, merjenek büszkék lenni az elért eredményekre, és nem szabad szó nélkül hagyni azt ellenfelek "katasztrófa-kommunikációját". - Ha Orbán Viktor szerint újjá kell építeni az országot, akkor például bontsunk fel az elmúlt években épült 500 kilométernyi autópályát? - fogalmazott.

Mesterházy: a számonkérés az igazságszolgáltatás dolga

Mesterházy Attila szerint nem a politika, hanem az igazságszolgáltatás dolga a számonkérés. A szocialista kormányfőjelölt szombaton arra reagált, hogy Orbán Viktor évértékelőjében pénteken azt mondta: a jövő és nem a bosszú kormányzásának kell következnie a választások után, de nem lehet szemet hunyni afelett, ami történt az elmúlt években. A felelősségre vonással nem a múltnak, hanem a jövőnek tartozunk: hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer mindaz, ami az elmúlt években történt - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: 1998 és 2002 között már megtapasztalták, milyen, amikor egy kormány bosszúálló, mert aki nem abban hitt, amiben a Fidesz, azt megbüntette a kormányzat.

"Az MSZP-kormányoktól soha nem kellett félni és nem örülök annak, ha a Fidesz megint azt harangozza be előre, hogy tőlük bármilyen formában félnie kell bárkinek Magyarországon" - jelentette ki.

Mesterházy Attila a BKV-s őrizetbe vételekkel kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta: az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, és teljesen természetes, hogy ezen az úton végig kell menniük. Azok a politikusok tévednek, akik állandóan kommentálják az igazságszolgáltatás működését - tette hozzá.

Arra a kérdésre, jól jön-e az MSZP-nek, hogy a BKV-s ügyekben már nem csak Hagyó Miklós neve forog a médiába, úgy reagált: Magyarországnak és a szocialista pártnak az jönne jól, ha nem lennének egyáltalán ilyen ügyek. A teljes politikai életnek ez egy komoly tragédiája, hogy ilyen ügyek előfordulhatnak, és nem hajlandó ezt politikai haszonszerzésre használni - jelentette ki.

A szocialista politikus arra a felvetésre, egyeztet-e Hagyó Miklóssal, nemmel válaszolt. Emlékeztetett arra, hogy Hagyó Miklós meghozott egy korrekt politikai döntést, éppen azért, hogy ne terhelje az MSZP kampányát.

Fidesz: a 16 évvel ezelőtti állapotra süllyedt az ország

A Fidesz szerint a munkanélküliségi adatok azt mutatják, hogy a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot.

Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombati budapesti sajtótájékoztatóján idézte például az Állami Foglalkoztatási Szolgálat számait, amelyek szerint 653 ezer regisztrált álláskereső van ma Magyarországon, ami 144 ezerrel több mint egy évvel korábban. Legutóbb 1994-ben volt ilyen drámai ez az adat - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyilvántartás 1990-es kezdete óta még soha nem mértek annyi regisztrált álláskeresőt - több mint 65 ezret -, mint most.

"Most isszuk a levét a kormányzati tehetetlenségnek" - fogalmazott az ellenzéki képviselő. Mint mondta, tavaly a vállalkozások 52 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be munkahelyőrző támogatás címén - ezzel 240 ezer munkahelyet szerettek volna megmenteni -, a kormány azonban 17 milliárd forintot biztosított forrásként, amellyel - "az ő olvasatukban" - 100 ezer munkahelyet mentettek meg.

Czomba Sándor viszont úgy látja, mindez azt jelenti, hogy a kormány hagyta 140 ezer ember munkahelyét megszűnni.

 A politikus szólt arról is, hogy szerinte az Út a munkához program legkésőbb őszre finanszírozhatatlanná válhat. Mint kifejtette, 2009-ben 97 milliárd forint volt a programra a költségvetésben, a tényleges kifizetés azonban 117 milliárd forint volt.

Idén a programra tervezett összeg 117 milliárd forint, vagyis "egy fillérrel sem több", mint a tavalyi tényleges kifizetés - mutatott rá, hozzátéve, hogy a 13 milliárd forint értékben meghirdetett közmunkaprogramra szánt pénz is az Út a munkához programból lesz "lecsípve".

Összesen tehát 104 milliárd áll rendelkezésre az Út a munkához programra, úgy, hogy növekedni fog a belépők száma, és egy negyedévvel többet kell finanszírozni - közölte Czomba Sándor, aki szerint ezért állítható, hogy a jelenlegi költségvetéssel - a növekvő létszám mellett - az Út a munkához program augusztusra, legkésőbb szeptemberre finanszírozhatatlanná válik.

Ha a Fidesz kormányra kerül, mindent megtesz azért, hogy a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés egészen más pályára álljon az elkövetkezendő időszakban - összegezte a politikus.

Lufinak tartja az MDF az Ikvai-Szabó Imréről szóló hírt

Újabb luftballonnak tartja az MDF a Népszava állítását, amely szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy a fővárosi MDF-listát az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes vezeti majd. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a cikkel kapcsolatban azt írta: megjelent a ki tudja hányadik találgatás a Magyar Demokrata Fórum listaállításával kapcsolatban, ezúttal a Népszava "engedett fel egy újabb luftballont".

A találgatásoknak az MDF nagyon örül, szerintük ugyanis ez azt mutatja, hogy a párt "megkerülhetetlen tényezője a magyar közéletnek".

A Népszava szombati számában megjelent cikkel összefüggésben a szóvivő felidézte: a lap január 9-ei száma szerint még Fodor Gábor, az SZDSZ egykori elnöke volt az MDF fővárosi listavezetője, aztán néhány nap múlva, január 12-én már Simonyi András volt washingtoni nagykövet. Később, január 28-án a lap szerkesztői már úgy tudták, hogy Fodor Gábor Gyöngyösön lesz az MDF jelöltje. Novemberben pedig a Népszava még úgy értesült, hogy Kuncze Gábort igyekszik leigazolni az MDF - sorolta Kerék-Bárczy Szabolcs.

Véleménye szerint ebből az összeállításból talán mindenki látja, hogy "e nemzeti céllövöldében nincsenek pontosan beállítva az irányzékok. Nagyobb találati arányra lehetne szert tenni, ha esztelen durrogtatások, homályos lázálmok helyett olyan konkrét elképzelésekkel, programokkal foglalkoznánk, amelyek irányt mutatnak arra, hogyan lehet kivezetni az országot a gazdasági csődből".

Erre alkalmas Bokros Lajos MDF-es kormányfőjelölt programja, amely jelenleg az egyetlen koherens elképzelés Magyarország újraépítésére - írta az MDF-szóvivő.

Címkék#választás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!