Belföld

2010.03.25. 21:07

Felfüggesztette az OVB Kolompár Orbán (MCF) képviselőjelölt mentelmi jogát (összefoglaló)

Felfüggesztette Kolompár Orbán (MCF) képviselőjelölt mentelmi jogát csütörtök esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

MTI

Kolompár Orbán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerületében indul jelöltként az MCF Roma Összefogás színeiben. Kolompár Orbán mentelmi jogának felfüggesztése iránt a Kecskeméti Városi Bíróság fordult az OVB-hez, mert ellene több bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban.

Az OVB emlékeztetett rá: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselőválasztáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz.

Az OVB csütörtöki ülésén úgy foglalt állást, hogy Kolompár Orbán mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Az OVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Nem felfüggesztette fel az OVB Helmeczy László (MDF) képviselőjelölt mentelmi jogát

Nem függesztette fel Helmeczy László (MDF) képviselőjelölt mentelmi jogát csütörtök esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), mert a mentelmi jog felfüggesztését Helmeczy maga kérte, holott ezt csak a legfőbb ügyész vagy a bíróság teheti.

Helmeczy László az MDF és az Összefogás Megyénkért jelölőszervezetek színeiben indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. számú egyéni választókerületében. A képviselőjelölttel szemben a Fővárosi Bíróságon van folyamatban büntetőeljárás, mert a HírTV két riportere nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indított ellene büntetőeljárást. 

Helmeczy László maga kérte az OVB-től, hogy függessze fel mentelmi jogát, ami képviselőjelöltként már megilleti. Az OVB azonban csütörtök esti ülésén nem függesztette fel a képviselő mentelmi jogát, mivel azt a jelölt maga kérte. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt ugyanis a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően, illetve magánvádas ügyben a bíróság terjesztheti elő.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselőválasztáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz.

Mesterházy: olyanok is kritizálják az MSZP-t, akik nem feddhetetlenek

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, kampánykörútjának törökszentmiklósi állomásán úgy fogalmazott: egyszerűen elfogadhatatlan, hogy "vannak politikusok, akik legszívesebben felkötnének bennünket az első lámpavasra". Különösen azt figyelembe véve, hogy a korábbi évek, vagy éppen az elmúlt napok botránykrónikáit ismerve, akik a szocialistákat kritizálják, sok esetben maguk sem feddhetetlenek - tette hozzá a kormányfőjelölt, aki szerint Orbán Viktor úgy viselkedik, mintha csak a bal szemével látna tisztán. A Jobbik által képviselt eszmék pedig egyenesen mérgezik Magyarországot.

A politikust a nagygyűlésnek otthont adó Városi Művelődési Központ előtt komoly rendőri felügyelet mellett szűk két tucatnyi, a Jobbik zászlaját lengető és időnként hangosan kiabáló tüntető várta, míg az épület színháztermében bő száz - zömmel az idősebb korosztályhoz tartozó - érdeklődő ütemes tapsa fogadta.

Egy új politikai kultúra megteremtésének szükségességéről szólva kijelentette: "érdekes módon, mi baloldali emberek el tudjuk viselni, ha valaki a jobboldali eszmék híve. Bennünket ezzel szemben a másik oldal állandóan meg akar téríteni". Úgy sem lehet párbeszédet folytatni, hogy valakinek a szájában állandóan síp van - fűzte hozzá, majd úgy folytatta: "egyetlen politikus és politika sem ér annyit, hogy miatta családi és baráti kapcsolatok menjenek tönkre".

A kritikák egy része azonban vitathatatlanul jogos: az MSZP-nek és a rendszerváltás óta politikai szerepet vállalóknak egyaránt szembe kell nézniük saját hibáikkal - hangsúlyozta Mesterházy Attila. Kifejtette: az elmúlt 20 évben a politika sok esetben elszabotálta a változtatásokat. Ám a be nem váltott ígéretek és a korrupció nem csak az utóbbi nyolc év és egyetlen párt felelőssége: ezek ugyancsak két évtizede jellemzői a magyar politikának.

A politikus kitért arra is: az, hogy a botrányok közül jó néhány éppen mostanában lát napvilágot, arra utal: az igazságszolgáltatás működik. Nincs szükség tehát a számonkéréssel való fenyegetőzésre és arra, hogy bármelyik politikai erő befolyást gyakoroljon erre a rendszerre. "Az elszámoltatás a választók joga" - hangsúlyozta Mesterházy Attila.

Az elmúlt nyolc év eredményeit említve a miniszterelnök-jelölt elmondta: helyesen és jól hasznosultak az uniós források hazánkban és az ehhez fűződő sikerélményt nem szabad elvenni az emberektől. Bár a fideszes politikusok azt állítják: romokban hever az ország, lehet, hogy ők ilyenkor az építési törmelékre gondolnak - magyarázta.

Igazi nemzetmentő munkaként értékelte a politikus a kormány válságkezelő programját, amelyhez kapcsolódva bátor döntést hoztak a szocialisták azzal, hogy nem kampányköltségvetést, hanem szigorú és takarékos büdzsét készítettek - hangsúlyozta.

A válságnak azonban csak akkor lesz vége, ha legalább azok újra munkába állhatnak, akik ebben az időszakban vesztették el állásukat - fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarország a válság után nem maradhat olyan, mint előtte volt, ám a változásokhoz a fontos ügyekben politikai konszenzusra és több választási ciklusra lesz szükség.

"Attól még nem lesz több munkahely, hogy Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt" - jelentette ki Mesterházy Attila, aki úgy vélte: a Fidesz programja "egyfajta lózunggyűjtemény", amelyet néhány adat behelyettesítése után bármely más párt is használhatna.

Végezetül a kormányfőjelölt méltatta Herbály Imre, a térség leköszönő MSZP-s országgyűlési képviselőjének munkáját és bizalmat kért a jelenlévőktől az új szocialista jelölt, Serfőző István számára.

Nyilvántartásba vették a Civil Mozgalom országos listáját

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Civil Mozgalom országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra. Már csak az MDF országos listájának nyilvántartásba vétele van hátra, erről a testület várhatóan pénteken dönt.

A Civil Mozgalom 9 területi listát állított a hétfő délutáni határidőig, ezzel jogosulttá vált az országos lista állítására, ugyanis az országgyűlési képviselők választásán országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább 7 területi listát tudtak állítani. Az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt.

Az OVB azonban csak azon jelölteket "vette figyelembe" az országos lista elfogadásakor, akik helyesen töltötték ki a megfelelő nyomtatványt vagy azt a határidőig módosították. A CM több jelöltje ugyanis pontatlanul vagy hibásan adta le a papírjait.

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz maximum 174 jelölt, a Civil Mozgalom listáján 173 név szerepelt (egy jelöltnek a lakcímével volt probléma) a leadáskor. Az Országos Választási Iroda azonban formai hibákat fedezett fel a leadott papírokon: több jelölt ugyanis a nyomtatványon azt a sort, amelyben a jelölt arról nyilatkozik, hogy a (kitöltés szerinti választókerületben) a jelölést elfogadja, hibásan töltötte ki. Többen ugyanis a területi választókerületet vagy az egyéni választókerületet írták be ide, az országos helyett. 

Az ülésen felszólaló Seres Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt teljesítette az országos lista feltételét, azaz legalább 7 területi választókerületben állított listát, az OVI által jelzett hiányosságot pedig a csütörtöki ülés előtt pótolták. Arra mutatott rá, hogy a nyomtatvány pontatlan, és - mivel először indulnak országos választáson - nem tudták, hogyan kell kitölteni. Hangsúlyozta: a jelöltek szándéka egyértelmű volt, hiszen tudták, hogy az országos lista állításához szükséges nyomtatványt töltik ki. 

Az OVB végül arra jutott, az utólag leadott nyilatkozatokat (mivel azok a határidőn túl érkeztek) nem veszi figyelembe. Azokat azonban, amelyek még a leadás előtt "lehúzták" a hibásan kitöltött választókerületet, érvényesnek tekinti és elfogadja. Három jelöltnél azonban nem volt lehúzva a hibás választókerület, így ezeket a jelölteket az OVB nem fogadta el; a CM OVB által elfogadott országos listáján így tehát 170 név szerepel. 

Seres Mária a döntés után az MTI kérdésére azt közölte, a "kiesettek" között nincs olyan, aki a lista első tíz helyén szerepelt volna. Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listán kiadható 58 mandátumot a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki. Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listán, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a bejutási küszöböt.

A CM azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy egy tagot delegálhasson az OVB-be. A választáson országos listát állító pártok ugyanis jogosultakká válnak arra, hogy tagokat küldjenek a testületbe.

Az OVB tagjainak száma így tehát attól függ, hány, a választáson induló szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani.

Az OVB korábban már nyilvántartásba vette az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP országos listáját. Az MDF listájáról várhatóan pénteken döntenek, azt követően, hogy a Fővárosi Bíróság dönt négy egyéni jelöltjük jogerős nyilvántartásba vételéről.

Orbán: hazugságra nem lehet sikeres politikát építeni

Hazugságra nem lehet sikeres politikát építeni - fogalmazta meg Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben az Európai Uniónak most feladott "görög lecke" fő tanulságát.

A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke részt vett a néppárti vezetők találkozóján az EU-csúcsértekezlet előtt, amelynek legizgalmasabb kérdése az lett, hogy miként segíthet az unió a pénzügyi bajba került, euróövezetbeli Görögországon. A néppárti találkozó után Orbán magyar újságíróknak nyilatkozott.

"Magyarországnak, ha el akarja kerülni Görögország sorsát, minél hamarabb fel kell fednie a valódi tényeket" - mondta. "Ha meghamisítják a számokat, hazudoznak a miniszterelnökök, elsinkófálják a valódi adatokat a pénzügyminiszterek, az Európai Unió pedig nem mozgósít kellő erőfeszítést, hogy ezt kellő időben észrevételezze, és eljárásokat indítson meg, akkor az egész Európai Unió kerül bajba" - fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte ezért - akármibe is kerül, akármilyen kockázatokat rejt magában - Magyarországon az első lépés a valóság feltárása lesz.

Úgy kell felfedni az igazságot, "hogy ne jussunk Görögország sorsára" - tette hozzá. Mint mondta, bizalom nélkül nem lehet jövőt építeni. Beszámolt arról, hogy a néppárti találkozón feltettek neki olyan kérdéseket, Magyarországon mennyi is a költségvetési hiányszám, mekkora a valutaárfolyam-kockázat.

A Görögország ügyében formálódó uniós támogatás módját illetően a Fidesz elnöke lehangolónak mondta, hogy az EU nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy saját maga képes legyen megoldani a helyzetet. Szerinte nem elsősorban azért került többségbe az a felfogás, hogy a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is be kell vonni a válság kezelésébe, mert enyhíteni akarják az EU-országokra nehezedő terheket - bár ez is szempont -, hanem inkább azért, mert az EU nem képes működtetni a pénz rendeltetésszerű felhasználását megfelelően biztosító érdekérvényesítő, megfigyelő rendszert, és ezt a feladatot kell az IMF-nek elvégeznie.

Orbán Viktor szerint nem csupán az a fontos, hogy szülessen valamilyen megoldás Görögország ügyében, hanem az is, hogy olyan megoldás szülessen, amely a jövőre nézve biztosítja az unió stabilitását. Mint mondta, azt szeretné, ha nyitva maradna a közös fizetőeszköz övezetéhez való későbbi csatlakozás távlata.

A Fidesz-elnök kitért arra, hogy a néppárti találkozón a magyarországi szélsőjobbot illetően is kérdéseket tettek fel neki. Mint mondta, e kérdésekre azt válaszolta európai partnereinek, hogy "nem állunk rosszabbul, mint önök". Utalt a franciaországi választási eredményekre, az európai tendenciákra. Hozzátette ugyanakkor: "a szélsőségek térnyerése és a kormányzás minősége szoros összefüggésben áll egymással", mert a jó kormányzás, amely rendet tesz, vissza tudja szorítani, a veszélyességi szint alatt tudja tartani a szélsőségeket.

Orbán üdvözölte az EU 2020-ig szóló stratégiáját. Megállapította, hogy az unió minden erejét a munkahelyteremtésre akarja összpontosítani, ami nagyjában-egészében egybeesik a Fidesz terveivel. Fontosnak mondta azt is, hogy Brüsszel nem elégszik meg központi uniós célkitűzésekkel, hanem nemzeti célok kitűzését is fontosnak tartja.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Yves Leterme belga miniszterelnökkel annak a jegyében, hogy ez év második felében Belgium, a következő év első felében pedig Magyarország adja az EU soros elnökségét.

OLDALTÖRÉS: Nyilvántartásba vették a Jobbik országos listáját

Nyilvántartásba vették a Jobbik országos listáját

Nyilvántartásba vették a Jobbik országos listáját

Nyilvántartásba vették a Jobbik országos listáját

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra; a listát Vona Gábor, a párt elnöke vezeti.

A Jobbik 20 területi listát állított a hétfő délutáni határidőig, ezzel jogosulttá vált az országos lista állítására. Az országgyűlési képviselők választásán országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani, az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt. 

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz maximum 174 jelölt, ennyi szerepel a Jobbik listáján is.

Az OVB a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt országos listáját vette nyilvántartásba, mivel még nem vált jogerőssé a Fővárosi Bíróság határozata arról, hogy a szervezet "elhagyja" a nevéből a "párt" szót. A Jobbik kezdeményezte ugyan a bíróságnál a névváltoztatást, amelyről a döntés március 12-én megszületett, de az még nem vált jogerőssé. Az OVB tehát a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt országos listáját vette nyilvántartásba, és ha jogerőssé válik a névváltoztatás, módosítják. 

Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listán kiadható 58 mandátumot a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki. Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listán, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a bejutási küszöböt.

A Jobbik azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy delegáljon egy tagot az OVB-be. A választáson országos listát állító pártok ugyanis jogosultak lesznek arra, hogy tagokat küldjenek a testületbe. 

Az OVB tagjainak száma így tehát attól függ, hány, a választáson induló szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani. Korábban csak három jelölőszervezet, az MSZP, a Fidesz-KDNP és az LMP országos listáját vette nyilvántartásba az OVB.

Nyilvántartásba vették az LMP országos listáját

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Lehet Más a Politika országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra: a listát Schiffer András, párt választmányi elnöke és szóvivője vezeti.

Az LMP 20 területi listát állított a hétfő délutáni határidőig (az utolsó kettőt szerda este vették nyilvántartásba az illetékes választási bizottságok), ezzel jogot szerzett az országos lista állítására.

Az országgyűlési képviselők választásán országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani, az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt. 

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz maximum 174 jelölt, az LMP listáján 144 név szerepel.

Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listán kiadható 58 mandátumot a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki. Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listán, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a parlamenti bejutási küszöböt.

Az LMP azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy egy tagot delegálhasson az OVB-be.  Az OVB tagjainak száma attól függ, hány, választáson induló szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani.

Korábban csak két jelölőszervezet, az MSZP és a Fidesz-KDNP országos listáját vette nyilvántartásba az OVB, valamint csütörtökön az LMP listáját is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!