Belföld

2010.03.11. 16:47

Hogyan került a kihallgatási jegyzőkönyv a kuruc.info-ra?

A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: fél órával azután, hogy kihallgatták Borovszky Tímeát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) beosztásából felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetőjét, a kihallgatási jegyzőkönyv már a Kuruc.info című portálon volt.

MTI

Borovszky Tímea ellen március 5-én vesztegetés miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
 
A Népszabadság közölte: a jegyzőkönyvet a Budapesti Nyomozó Ügyészség faxgépéről küldték el "valahová". Skoda Gabriella, az ügyészség szóvivője a lapnak azt mondta: nincs befolyásuk arra, hogy a hivatalosan elfaxolt iratok hová kerülnek. "Bizonyos embereknek ki kell adni az iratokat, például iratismertetéskor" - jelezte a szóvivő, hozzátéve: így nem igazolható, hogy az ügyészség munkatársai "nyomták ki" illetékteleneknek a jegyzőkönyvet.

A lap ismerteti a portálon látható jegyzőkönyvet. Kifejtette: a címzett ugyan nem látható, de az igen, hogy a jegyzőkönyvet az ügyészség gépéről 2009. szeptember 30-án, 10.43 órakor küldték el valahová. Az időpont azért fontos, mert ezen a napon volt Borovszky Tímea első kihallgatása, és a jegyzőkönyv szerint pontosan 10 órakor mondta el, hogy nem tesz vallomást, mert csak akkor értesült arról, mivel is gyanúsítják.

Bárándy Péter, Borovszky Tímea ügyvédje a napilapnak azt mondta: fél órával az első kihallgatás után jegyzőkönyvmásolatot csak a gyanúsított és védője kaphat. Bárándy Péter szerint az iratok kikerülése sérti az ügy résztvevőinek jogos érdekeit, és azt feltételezi, hogy valakik hivatali hatalmukkal visszaélve juttatnak ki belső használatra szánt iratokat. Ha pedig ez így van, akkor kimondható, hogy felvetődik a bűncselekmény alapos gyanúja, ez pedig az ügyvéd szerint hivatalból vizsgálandó.

Az oktatási tárca tavaly március 12-én büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert egy feltételezett köztisztviselői kötelességszegés tisztázására szánt fegyelmi eljárás keretében "olyan, bűncselekmény megvalósulására is utaló körülmények váltak ismertté, amelyek megtörténtének megállapítására a közigazgatás keretei nem elegendőek". Borovszky Tímeát a büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztették állásából.

A Fővárosi Főügyészség március 5-én közleményben tudatta az MTI-vel, hogy vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség "V.-né dr. B. Tímea, az OKM esélyegyenlőségi főigazgatóságának volt főosztályvezetője ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt".
 
A vádirat szerint a vádlott a tárca és "A HÖOK a Hallgatókért" Alapítvány közötti támogatási szerződés OKM részéről kijelölt kapcsolattartója volt. Az OKM 2008-ban megbízási szerződésben állt egy K. A. monogramú személlyel, akinek a feladata hátrányos helyzetű és roma célcsoportokat érintő pályázatokkal függött össze. A megbízási szerződés alapján K. A. - akinek vonatkozásában Borovszky utasítási joggal bírt - havonta bruttó 300 ezer forint megbízási díjat kapott. A közlemény szerint a vádlott 2008 tavaszán arra kérte az alapítvány részéről kijelölt kapcsolattartót, hogy a nekik juttatott támogatás összegéből titokban 600 ezer forintot adjon át K. A.-nak.

Az oktatási tárcánál két vizsgálat volt az ügyben közérdekű bejelentés alapján: egy fegyelmi és szabályszerűségi eljárás. Az előbbi megállapította, hogy "a feltételezett vesztegetési ügy tisztázása túlmutat a közigazgatás határain". A szabályszerűségi vizsgálat után pedig a főigazgatóság több munkatársa fegyelmi büntetést kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!