Belföld

2010.04.14. 14:16

Előállították Szepessy Zsoltot, Monok polgármesterét

Jelentős értékű sikkasztás megalapozott gyanúja miatt szerdán előállították Szepessy Zsoltot, az Összefogás párt elnökét (Monok polgármesterét) a rendőrök

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A rendelkezésre álló adatok szerint Szepessy a személygépkocsijára vonatkozó lízingszerződésben foglaltaknak nem tett eleget, nem fizette a részleteket, ezért a cég vele szerződést bontott. Szepessy  azonban a felszólítás ellenére sem szolgáltatta vissza a járművet - írja a hvg.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjármű körözését 2010. április 13-án elrendelte. Másnap, április 14-én Szepessy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság épületében tartózkodott, autójával pedig a főbejárat előtt, tiltott helyen parkolt. A főkapitányság nyomozói Szepessyt előállították, gyanúsítotti kihallgatását megkezdték, a járművet lefoglalták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.

Korábban a rendőrség azt közölte, hogy egy 41 éves férfi szerdán a főkapitányság épületében tartózkodott, s a járművel a főbejárat előtt parkolt le. A nyomozók a férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatását megkezdték, a gépkocsit lefoglalták, mert nem fizette a részleteket.

Szepessy Zsolt az üggyel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: sajtótájékoztatót tart majd, ahol elmondja a részleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!