Belföld

2010.05.04. 13:56

Fazekas Sándor nem maradhat karcagi polgármester

Fazekas Sándornak, Karcag polgármesterének összeférhetetlenség miatt le kell mondania posztjáról, miután az Orbán-kormányban a vidékfejlesztési tárcát fogja vezetni - mondta el a nagykunsági város jegyzője kedden az MTI-nek.

MTI

Miniszteri kinevezése után 30 nap áll rendelkezésére, hogy az összeférhetetlenséget megszüntesse - tette hozzá Rózsa Sándor.
   
Tájékoztatása szerint a polgármesteri feladatokat a továbbiakban a főállású alpolgármester látja el. Időközi választást már nem írhatnak ki, így az őszi helyhatósági választáson lesz újra polgármestere Karcagnak - fejtette ki.
   
Fazekas Sándor 1990 óta megszakítás nélkül a Nagykunság központi településének polgármestere. A helyi Kunszövetség elnökeként 1998 óta tevékenykedik, 2009-től a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. 
   
1994 és 1998 között illetve 2002-től a Szolnok megyei közgyűlés tagja, kétszer a Fidesz frakciót vezette. Parlamenti képviselőként 1998 és 2002 között, majd 2006-tól dolgozott, részt vett több bizottság munkájában. 2010- a parlamenti választások első fordulójában a Fidesz-KDNP területi listáján kapott mandátumot.
   
Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy Fazekas Sándort kérte fel a vidékfejlesztési tárca irányítására. Mint mondta, vele szemben az az állampolgári elvárás, hogy végre állítsa talpra a magyar vidéket, amely a jövő egyik erőforrása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!