Belföld

2010.05.26. 17:36

Magyar Villamos Művek: Több tízmilliárdos hűtlen kezelés miatt nyomoznak

Különösen jelentős, több tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. székházépítésével, valamint a szélerőműprojekt beruházásával összefüggésben - közölte Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

MTI

A napokban elrendelt nyomozásokat a Nemzeti Nyomozó Irodánál folyó másik két MVM-es ügyhöz egyesítik. A magukat bejelentőknek nevező ismeretlenek több tízmilliárd forint vagyoni hátrány-, illetve károkozással vádolják az MVM Zrt. vezérigazgatóját, Mártha Imrét, valamint az egykori szocialista parlamenti képviselőt, Karl Imrét, a társaság stratégiai vezérigazgató-helyettesét - folytatta a szóvivő.

A bejelentők azt írták, milliárdokat vesztett az MVM Zrt. azzal, hogy az igazgatóság 2006-os döntésével a számára kedvező székházbérlés helyett saját irodaház építése mellett döntött. Az MVM Zrt. új székháza összesen 17,8 milliárd forintért épült fel. A bejelentők szerint ez irodaház kategóriában példátlanul magas ár Budapesten.

A bejelentők rámutattak, hogy a cég középtávú stratégiája alapján "a beruházási forrásokat az alaptevékenységre" kell fordítani, ám a saját tulajdonú irodaház-építés nem tartozik a cég alaptevékenységei közé. Szerintük a cég húsz év alatt költött volna el bérleti díjra annyi pénzt, mint amennyit 2009-ban az új székházra kifizettek. Húsz év alatt viszont az MVM 18 milliárd forint nyereséget könyvelhetett volna el, ha a középtávú stratégia szellemében használja fel a forrásait.

A bejelentők azt is gyanítják, hogy korrupció áll a sopronkövesd-nagylózsi szélerőműpark megvásárlásának hátterében, mivel az MVM 2009 végén "igen magas áron" vette meg a szélerőműparkot, noha az energiatermelés szempontjából lényegtelen méretű projektre az MVM-nek semmi szüksége nem volt.

Az MVM befektetésének megtérülése ugyanis még akkor is bizonytalan, ha figyelembe veszik, hogy a szélkerekek termelte energiát, a Mavir Zrt. zöld áramként köteles átvenni a termelőtől. A bejelentők szerint az azokat üzemeltető Hungarowind Kft.-t birtokló Raiffeisen Energiaszolgáltató Kft. mögött MSZP-hez közeli vállalkozók állnak.

A bejelentők feljelentést tettek még Kapolyi László volt szocialista képviselő cége, a System Consulting, az MVM Zrt. és további 18 energiakereskedő társaság szövevényes szerződései miatt is, amelyek révén a menedzsment hibájából, felelőtlen szerződéskötései miatt összesen 8,2 milliárd forint kár érte az MVM-et.

Ugyancsak a kivizsgálni javasolt ügyletek között szerepel a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején meghirdetett Új tulajdonosi program keretében az MVM privatizációján munkálkodó menedzsment hibás döntéseinek következményeként meghiúsult beruházás, az úgynevezett szerb projekt is, ám e két ügyben már egy ideje nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!