Belföld

2010.09.08. 08:50

Gazdasági tényfeltárás: 65 ügy 200 milliárd forint feletti költségvetési kihatással

Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság fideszes vezetőjének közlése szerint "jóval 200 milliárd forint feletti" tételt jelent a költségvetést érintően az a mintegy 65 ügy, amelyet a magyar emberek eddig nem ismertek, és az Orbán Viktor felkérésére munkába állt testület feltárt.

MTI

A politikus a TV2 Mokka című műsorának szerdai adásában kitért arra, hogy a Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által felajánlott, plusz 200 fős afganisztáni magyar szerepvállaláshoz például mintegy 6 milliárd forint hiányzik a büdzséből, de a második Orbán-kormányra hárult például a Forma-1-es jogdíj 1,3 milliárd forintjának előteremtése a tartalékból, valamint a nemzetközi (NATO-, OECD-, ENSZ-) tagdíjak fedezete is.
   
Varga Mihály miniszterelnök-helyettes elmondása szerint szerepel a listán százmilliárdos tételektől kezdve  hárommillió forintos tétel is, de meggyőződése, hogy utóbbi is lehet olyan "arcpirító és szégyenletes", hogy ugyanúgy szerepeltessék a jelentésben, mint a százmilliárdos nagyságrendű kihatásút, ami az adóbevételek "rosszul történt megtervezése" miatt állt elő.
   
Varga Mihály délután ismerteti a sajtó nyilvánossága előtt a gazdasági tényfeltárás megállapításait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!