Belföld

2010.10.04. 09:38

Demszky: saját magát emésztette fel az SZDSZ

Saját magát emésztette fel az SZDSZ - mondta Demszky Gábor egy osztrák hetilap hétfői számában megjelent interjúban, amely még az önkormányzati választások előtt készült.

MTI

A liberális párt túlzottan önkritikus, gyakran önmarcangoló intellektualitást és mentalitást "cipelt magával". Nem volt képes arra, hogy szélesítse társadalmi bázisát, belső konfliktusai tették tönkre - vélekedett a távozó budapesti főpolgármester a Profil riporterének kérdésére, mivel magyarázható a rendszerváltáskor még erős és vonzó párt "drámai hanyatlása".

Az MSZP-vel kötött koalíció miatt négy évvel később egymillió választót veszített el az SZDSZ, s mert nem lépett ki ebből a koalícióból, amikor jó ok lett volna rá, "bennrekedt" a baloldali táborban. A liberális választók egy jelentős része nem tekintett az SZDSZ-re az MSZP-től független erőként - vélekedett.

Kijelentette, hogy nem tudott semmit a BKV körüli korrupciós botrányokról. A budapesti önkormányzat szervezetéből adódóan a főpolgármester helyetteseinek teljes és kizárólagos ellenőrzésük van egyes területek felett, s az MSZP által delegált Hagyó Miklóshoz tartozott a fővárosi tömegközlekedés - fejtette ki.

Volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő "nagy terhet vett le" a válláról a szocialista-liberális budapesti koalíció tagjaival való egyeztetésben. A fővárosi koalíció 2006 után csak egyfős többséggel rendelkezett, bizonyos körülmények között minden döntés előtt mindkét frakció minden egyes tagjával tárgyalni kellett, hogy biztosítsák a többséget - mondta Demszky. Hagyó Miklóssal mindamellett gyakorlatilag hetente találkozott. "Sajnos nem volt velem őszinte. Létezett egy világ, amit előlem eltitkolt" - tette hozzá.

Azt, hogy állítólag Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő a budapesti Rudas fürdőben négyszemközt döntött fontos ügyekben, ő is "csak most olvasta" - felelte az Index hírportál cikkében szereplő értesülésre utaló kérdésre.

Demszky Gábor bírálta a budapesti közszolgáltató cégek - a gázszolgáltató, a víz- és a csatornázási művek - külföldi résztulajdonosai szerződéseinek Tarlós István által tervezett felülvizsgálatát. Ezek a vállalatok nagyon jól működnek, és profitot termelnek a fővárosnak. A külföldi résztulajdonosok emellett olyan vezetési kultúrát hoztak magukkal, amelyből Budapest csak profitálhat. Ha a főváros felmondja ezeket a szerződéseket, "az nagyon sok pénzbe fog kerülni" - vélekedett. Saját jövőbeli terveiről úgy fogalmazott, hogy nyugdíjba vonul, és megírja emlékiratait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!