Belföld

2010.10.16. 21:33

Le Monde: Orbán demokratúrája

Orbán Viktor demokratúrája címmel közölt portrét szombat délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap a magyar kormányfőről.

MTI

A mértékadó liberális lap szerint Budapesten nagyon diszkréten visszatérnek a régi reflexek: a magyar értelmiségiek ismét szívesebben beszélnek a politikai helyzetről a parkokban, mint a kávéházakban.
   
A cikkíró, Marion Van Renterghem találkozott az egykori ellenzéki Konrád Györggyel, aki szerint "csendes félelem" figyelhető meg Magyarországon, barátai egyre gyakrabban jegyzik meg: "Erről inkább ne beszéljünk telefonon".
   
"Kell-e félni Orbán Viktortól?" - teszi fel a kérdést a francia újságíró. Válaszában leszögezi, hogy Magyarországon húsz éve demokrácia van, nyíltan lehet bármiről beszélni, pártot alapítani, szidni a kormányt a sajtóban, kihasználni a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló törvényt, mivel még az antiszemita és rasszista megszólalásokat sem büntetik.
   
Orbán Konrád véleménye szerint "olyan etatista, aki egyedül akarja irányítani a politikát, a gazdaságot a médiát, mindent". A 77 éves író definíciója szerint az új magyar rezsim "demokratúra", a demokrácia és a diktatúra között ingadozik.
   
A Le Monde meglátása szerint Orbán zömök testű, feszültséggel teli arcú, karizmatikus szónok, aki jól ismeri a kétértelmű szavak művészetét, amellyel mindenkit kielégít. Az általa irányított Fidesz pedig egy hatalmas jobboldali párt, amelyben a konzervatívok, a liberálisok, valamint az ultra-nacionalisták és az européerek is jelen vannak.
   
Emlékeztet a lap arra is, hogy az új vezetők sajátos retorikát vezettek be: "nemzeti forradalom", a "lelkek forradalma", "a nemzet újjászületése" - ilyen és ehhez hasonló következtetéseket vontak le 2,7 millió választópolgár szavazatából a 10 milliós országban.
   
A szerző ismerteti a közintézményekben kifüggesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot, majd leszögezi: "A miniszterelnökkel van tehát a nemzet: a parlament kétharmados többsége, a jogalkotó és végrehajtó gépezet teljes ellenőrzése. Vele szemben pedig a gazdasági válságtól szenvedő lakosság, a politikából való kiábrándulás, Gyurcsány Ferenc rossz kormányzása és elismert "hazugságai", a külföldi devizában felvett, visszafizethetetlen kölcsönök és egy eladósodott állam".
   
A lap szerint Orbánnal szemben egyáltalán nincs szilárd ellenhatalom, miután az ellenzék három kicsi parlamenti frakciója egymással nem áll szóba.
   
Orbán politikai pályafutása "nehezen értelmezhető" - írja a lap. A Fidesszel liberális, radikális, alternatív, antikommunista pártot alapított, majd tíz évvel később, 35 évesen Magyarország vezetőjeként Európa legfiatalabb miniszterelnöke lett. Liberális barátai, köztük a német Otto von Lambsdorff, aki Orbánt a Liberális Internacionálé alelnökévé tette, már 1998-ban csalódását fejezte ki amiatt, hogy üstökösként váltott át a radikalizmusból a populista és konzervatív jobboldaliságba.
   
A Le Monde megjegyzi, hogy 2002-es veresége után Orbán "a haza nem lehet ellenzékben" felszólítással az embereket utcára vitte. A Gyurcsány elleni tömeges tüntetések idején 2006-ban "ügyesen szította a megmozdulást", majd fotósok és rendőrök gyűrűjében saját maga fogott neki a parlamentet védő kordon lebontásához.
   
Gyurcsány szerint Orbán az ő ellentéte: "Én kommunista voltam, nagyon sok csalódástól szabadultam meg, jobban hiszek a szabadságban, mint az egyenlőségben, abban, hogy az állampolgárokat a szolidaritás jobban egységbe kovácsolhatja, mint az állam. Orbán fiatal bátor demokrata volt a kommunizmusban, mára öreg despotává vált" - mondta a lapnak a volt kormányfő.   
   
A jelenlegi kormánypolitika és a jövő évi magyar uniós elnökség kapcsán a Le Monde megjegyzi, hogy Orbán sokat dolgozott a 2004-es uniós csatlakozásért, de tudja, hogy a nacionalista szimbólumoknak köszönheti népszerűségét. Az európai kérdésekben csak a kötelező minimumot teljesíti. Beszédei alatt díszletként kizárólag magyar zászlók láthatók: az európai lobogó, amit 2004 óta elődjei szisztematikusan használtak, eltűnt.
   
A lap szerint teljes törvényességgel az abszolút hatalom épül ki Magyarországon: Orbán  saját személye körül központosította a kormányt, a lóhalálában elfogadott több mint ötven törvény többsége képviselői javaslatokra, tárcaközi egyeztetés nélkül született meg, s az otthoni pálinkafőzés engedélyezése sem tudja a lap szerint eltakarni az általános kormányzati irányt, amelynek lényege a hatalom központosítása és az ellenzék kiiktatása.

OLDALTÖRÉS: Valójában ki Orbán Viktor?

Valójában ki Orbán Viktor?

Valójában ki Orbán Viktor?

Valójában ki Orbán Viktor?

"Valójában ki Orbán Viktor?" címmel közöl jegyzetet szombaton az Új Szó című pozsonyi napilapban Stefan Hríb, vezető szlovák publicista arról, hogy nem érti, miért beszélnek ma liberális barátai másképpen a magyar miniszterelnökről, mint korábban.

"Valamit tudok róla. Tisztelem, hogy mindig a kommunisták ellen volt, akkor is, amikor ez még nem volt könnyű. Javára írom azt is, hogy sok más politikussal ellentétben művelt, intelligens, ügyes. Jó tulajdonságai közé sorolom, hogy van érzéke a nemzethez, tehetsége ahhoz, hogy kiépítsen egy erős politikai pártot, van türelme a vereségek után, van retorikai képessége és szenvedélyesen szereti a futballt" - írja Hríb, aki a ".tyzden" című szlovák társadalompolitikai hetilap főszerkesztője.
   
Azt állítja: interjú készítés közben szerzett személyes tapasztalata Orbánnal kedvező. "Válaszolt a kérdésekre, nem kerülte meg őket, szellemes volt és ésszerűen nyitott. Egyáltalán nem tűnt politikai monstrumnak, aki saját hatalma érdekében feláldozza a szabadságot vagy hazája fejlődését. Ilyen monstrumokat itt, Szlovákiában ismerek" - jegyzi meg a publicista.
   
Rámutat: hogyha a mai Magyarországról szóló kommentárokat olvassa, ha liberális barátait hallgatja, egészen más képet kap. "Ez az Orbán populista, antikapitalista politikus, aki veszélyezteti a sajtót, a szabadságot, az egész jogállamiságot. A barátaim olyan hamisítatlan Magyarország-féltéssel írnak erről, hogy nincs okom kételkedni bennük. Akkor hogy is állunk Orbán Viktorral?" - teszi fel a kérdést.
   
"Itt, Szlovákiában húsz kemény éve harcolunk saját nacionalizmusunkkal. Egész idő alatt kötelességemnek tartottam, hogy kiálljak a magyar kisebbség, annak szabadsága és jogai mellett azokkal a primitív szlovákokkal szemben, akik gyűlölik a magyarokat. Ebben a kérdésben Bugár Béla és pártja a szövetségesem volt. Az ő pártja pedig egész idő alatt Orbán Viktor szövetségese volt, aki otthon a hazug kommunisták ellen harcolt. Ez természetesnek tűnt nekem. Orbán és Bugár volt pártja számomra ugyanannak az éremnek a két oldala volt, a nem kommunista Magyarország és a civilizált kisebbség" - fejti ki a szerző.
   
Hozzáteszi: "Csakhogy most egyre gyakrabban hallom, hogy Orbán a szabadság réme, sőt nagyobb mértékben, mint azok a csalók, akiket Magyarországon szocialistáknak hívtak. Nem fér a fejembe. Orbán vagy a múltban is a szabadság réme volt, de akkor nem értem, hogyan lehetett Bugár fő szövetségese, vagy ma sem a szabadság réme, de akkor nem értem, liberális barátaim miért állítják ezt olyan meggyőzően".
   
"Kedves magyarjaim, segítsenek nekem tájékozódni ebben a kérdésben. Önök szerint ki Orbán Viktor? Miért tartottak vele gond nélkül a múltban, és miért dobálják ma sárral? Ő változott meg vagy önök?" - zárja írását Stefan Hríb.

Címkék#kommunista#fotós#zászló#írás#kép#segít#fog#idő#kormány#deviza#kétharmados#párt#újságíró#született#telefon#lebontás#lap#többség#könny#ötven#vereségek#ország#diktatúra#Szlovákia#törvény#büntet#cím#Budapest#2006#kérdés#park#jövő#sajtó#arc#demokrácia#külföldi#eszik#régi#bugár béla#reflex#kell#kihasznál#végrehajtó#állít#Gyurcsány Ferenc#csalódás#szeret#állam#kölcsön#lakosság#sokat#Fidesz#jegyzet#személyes#Gyurcsány#lesz#rasszista#miniszterelnök#millió#politikai#interjú#Szolidaritás#szónok#egyeztetés#test#politika#oldal#magyar kisebbség#csalók#forradalom#olvas#elnökség#képviselő#érem#helyzet#liberális#válasz#ember#áll#nyilatkozat#Magyarország#használ#Orbán Viktor#kommunizmus#együttműködés#média#akar#rezsi#két#nemzet#vezető#magyar#szocialista#szombat#kötelező#szerző#parlament#jobboldal#szemben#Szlovák#antikapitalista#saját#konzervatív#Orbán#kormányzás#csatlakozás#fejlődés#épül#fej#nincs#ellenőrzés#nélkül#Vélemény#fiatal#kávéház#barát#kisebbség#német#Pozsony#tüntetések#kommunisták#hogyan#dolgozik#nacionalizmus#szavazat#ellen#Európa#konzervatívok#haza#napilap#eltűnt#ellenzék#rém#vezet#demokrata#kordon#művészet#tette#vereség#jog#nem#frakció#népszerűség#választópolgár#beszéd#kap#portré#mond#elismer#vezetők#futball#félelem#öreg#fél#kör#gazdaság#egyedül#kormányzati#rendőrök#politikus#HÍV#tehetség#pálinkafőzés#szabadság#gyűrű#kormányfő#vagy#francia#beszél#sár#visszatér#változik#Fel#író#otthon#válság#utcára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!