Belföld

2010.12.12. 15:52

Erdélyi János: filmes, kissomlyói borász, kőszegi lakos

Erdélyi János dukai származású dokumentumfilmes, budapesti mozgóképes, aki kissomlyói borász, és mától kőszegi állandó lakos. Szép ív már ez is, s bár élete teljében lévő alkotóról van szó, a már befutott pálya sem érdektelen: csapó, felvétel!

Vas Népe

 Már ránézésre szimpatikus a kicsit mackós mozgású, magas termetű férfiú. Akit, mint majd kiderül, nem kevés és nem éppen tömeghumorral áldott meg az ég. Bár filmszemléken többször találkoztunk már, azért nem árt a memória frissítése. Erdélyi János számos kimagasló, utóbb rangos szakmai díjjal jutalmazott dokumentumfilmet, doksit forgatott a rendszerváltás tájékán. Hogy csak a híres és mélyen megrázó Vérrel és kötéllel címűt, vagy a Szigethy Attiláról és Földes Gáborról szólót említsük. De kihagyhatatlan a Búcsú Kemenesaljától éppen úgy, mint az Andris. És akkor még nem szóltunk azokról a celluloid dolgozatokról, amelyeket barátjával, Zsigmond Dezsővel követett el: mindketten a szombathelyi tanárképzőre jártak a nyolcvanas években. Erdélyi János később jelentős szakmai karriert futott be Budapesten, de dukaiságát sohasem felejtette el. E pillanatban is három bika és három tehén várja otthon - idézet tőle. Ez egy olyan beszélgetés, amelyben a borról is szó lehet? , kérdi. Majd az igenlő bólintás után élvezetes fogalmazással ecseteli Kissomlyót, mint szellemi és borászati esszenciát. Harminc éve elkerültem innét Budapestre, de amíg éltek a szülők, gyakran visszajártam.

Amikor filmes barátaimnak mondtam, hogy tudok kaszálni - füllentettem -, csodálkozva néztek rám. Elkészítettem a részben családomról, másrészt az akkor erős osztrák invázióról szóló Búcsú Kemenesaljától című filmemet, amelyből nem lett igazán búcsú. Sőt, inkább hazajöttem. Találkozva Ambrus Lajos barátommal, belelkesedve döntöttünk úgy, hogy mentsük meg kedves hegyünket. Írt is erről ő egy röpiratot. Majd többen, semmirekellő értelmiségiek, alapítottunk egy szövetkezetet. Ebben rajtam meg a celli közjegyzőn kívül mindenki gyüttment volt, és nagyon komoly munkába kezdtünk. Több hektár szőlőt telepítettünk, ezek egy része mára nagyon szépen terem. Jómagam az idén 10-12 ezer liter mustra számítok a területemről, tavaly csak 3-4 ezer literre futotta. Két évvel ezelőtt megnyertük a kőszegi megyei borversenyt úgy, hogy az aszúm nagyaranyat ért.

Utána a furmintunk a Sághegy-Kissomlyó legjobb bora lett a somlói versenyen. Mi ugyan nem értünk hozzá, de ahogy Ambrus mondta - sokat tud a hegy. Somlóhoz képest ez már a mediterrán: Kissomlyón nincs jégeső, szépen körbevette az erdő, egy kicsit más a világ, a levegő. Ami a bornál nagyon fontos, más a bazaltja is. Azt állapították meg vulkanulógusok, hogy a Kissomlyónak nagyon összetett a kőzete. Olyan tufa, olyan vulkáni működés, ami itt van, és volt, az a Hawai-szigetekre jellemző... Nagyon szép és kellemes borok fogannak meg itt, kiváló savakkal. Ha jön a tőke, lesz beruházó, meg szenvedély, és hozzáértés, akkor lepipálható a Somló is. Néhány tízmillióból el lehetne indulni, de ennél azért sokkal több pénz kéne .

 Itt megállunk, rendelünk. A felszolgálás kifogástalan, a tárkonyos csirkeragu szintén. A sajátos vasi, zalai ízvilág még a fapados csontlevesnél is előjön: friss kifőzet, parasztos berakás, lágy és hajszálra cincált cérnametélt, megspékelve helyben termett sárgarépával. Jánosnak is ízlik az előétel, hát még a kóstoló, amit meglepetésnek szántunk: kakastöke dödöllével. Ez amúgy szintén évtizedes specialitás errefelé. Nos, a minifalatok igazi kulináris élményt nyújtanak, nehézségekbe ütközik visszatérni a Randevú nyomvonalára.

 Itt megállunk, rendelünk. A felszolgálás kifogástalan, a tárkonyos csirkeragu szintén. A sajátos vasi, zalai ízvilág még a fapados csontlevesnél is előjön: friss kifőzet, parasztos berakás, lágy és hajszálra cincált cérnametélt, megspékelve helyben termett sárgarépával. Jánosnak is ízlik az előétel, hát még a kóstoló, amit meglepetésnek szántunk: kakastöke dödöllével. Ez amúgy szintén évtizedes specialitás errefelé. Nos, a minifalatok igazi kulináris élményt nyújtanak, nehézségekbe ütközik visszatérni a Randevú nyomvonalára.

Miután sikerül, a filmes mester érdekes élménnyel nyit. Egyidőben volt a kemenesaljai filmem premierje a dukai kultúrházban és kocsmában a Budapesti Filmszemlével 2005-ben. Annyian voltak a faluban, hogy nem fértek be a termekbe. Akkor az egyik celli barátom azt mondta nekem: hazaértél. Igen, hazaértem .

Itt egy kicsit eltűnődünk. Szóba kerül Duka, mint a hazai irodalmi élet egyik kitüntetett pontja. Hiszen itt élt és alkotott Simonffy András, a közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Beszélgetőpartnerem szerint éppen itt lenne az ideje megcsinálni a Dukai Takách Judit emlékhelyet, mégpedig Simonffy emléksarokkal. Talán lesz olyan irodalomtörténész, aki összegyűjti Simonffynak dukai léte alatt született írásait - jegyzi meg a filmes dukai, aki szerint Simonffy az értelmiségi világból való menekülését jelenítette meg. Evangélikus környezet, polgári büszkeség, gazdag múlt. Aztán Berzsenyi, a szellemi fáklya: ez a vidék, Kemenesalja, dúskál az értékekben. És rendkívül vonzó, kisugárzó dukai nőkben: Egyrészt Berzsenyi is Dukáról nősült, és ki kell mondani, hogy Horn Gyula is .

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Miután sikerül, a filmes mester érdekes élménnyel nyit. Egyidőben volt a kemenesaljai filmem premierje a dukai kultúrházban és kocsmában a Budapesti Filmszemlével 2005-ben. Annyian voltak a faluban, hogy nem fértek be a termekbe. Akkor az egyik celli barátom azt mondta nekem: hazaértél. Igen, hazaértem .

Itt egy kicsit eltűnődünk. Szóba kerül Duka, mint a hazai irodalmi élet egyik kitüntetett pontja. Hiszen itt élt és alkotott Simonffy András, a közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Beszélgetőpartnerem szerint éppen itt lenne az ideje megcsinálni a Dukai Takách Judit emlékhelyet, mégpedig Simonffy emléksarokkal. Talán lesz olyan irodalomtörténész, aki összegyűjti Simonffynak dukai léte alatt született írásait - jegyzi meg a filmes dukai, aki szerint Simonffy az értelmiségi világból való menekülését jelenítette meg. Evangélikus környezet, polgári büszkeség, gazdag múlt. Aztán Berzsenyi, a szellemi fáklya: ez a vidék, Kemenesalja, dúskál az értékekben. És rendkívül vonzó, kisugárzó dukai nőkben: Egyrészt Berzsenyi is Dukáról nősült, és ki kell mondani, hogy Horn Gyula is .

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Miután sikerül, a filmes mester érdekes élménnyel nyit. Egyidőben volt a kemenesaljai filmem premierje a dukai kultúrházban és kocsmában a Budapesti Filmszemlével 2005-ben. Annyian voltak a faluban, hogy nem fértek be a termekbe. Akkor az egyik celli barátom azt mondta nekem: hazaértél. Igen, hazaértem .

Itt egy kicsit eltűnődünk. Szóba kerül Duka, mint a hazai irodalmi élet egyik kitüntetett pontja. Hiszen itt élt és alkotott Simonffy András, a közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Beszélgetőpartnerem szerint éppen itt lenne az ideje megcsinálni a Dukai Takách Judit emlékhelyet, mégpedig Simonffy emléksarokkal. Talán lesz olyan irodalomtörténész, aki összegyűjti Simonffynak dukai léte alatt született írásait - jegyzi meg a filmes dukai, aki szerint Simonffy az értelmiségi világból való menekülését jelenítette meg. Evangélikus környezet, polgári büszkeség, gazdag múlt. Aztán Berzsenyi, a szellemi fáklya: ez a vidék, Kemenesalja, dúskál az értékekben. És rendkívül vonzó, kisugárzó dukai nőkben: Egyrészt Berzsenyi is Dukáról nősült, és ki kell mondani, hogy Horn Gyula is .

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Itt egy kicsit eltűnődünk. Szóba kerül Duka, mint a hazai irodalmi élet egyik kitüntetett pontja. Hiszen itt élt és alkotott Simonffy András, a közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Beszélgetőpartnerem szerint éppen itt lenne az ideje megcsinálni a Dukai Takách Judit emlékhelyet, mégpedig Simonffy emléksarokkal. Talán lesz olyan irodalomtörténész, aki összegyűjti Simonffynak dukai léte alatt született írásait - jegyzi meg a filmes dukai, aki szerint Simonffy az értelmiségi világból való menekülését jelenítette meg. Evangélikus környezet, polgári büszkeség, gazdag múlt. Aztán Berzsenyi, a szellemi fáklya: ez a vidék, Kemenesalja, dúskál az értékekben. És rendkívül vonzó, kisugárzó dukai nőkben: Egyrészt Berzsenyi is Dukáról nősült, és ki kell mondani, hogy Horn Gyula is .

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Itt egy kicsit eltűnődünk. Szóba kerül Duka, mint a hazai irodalmi élet egyik kitüntetett pontja. Hiszen itt élt és alkotott Simonffy András, a közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Beszélgetőpartnerem szerint éppen itt lenne az ideje megcsinálni a Dukai Takách Judit emlékhelyet, mégpedig Simonffy emléksarokkal. Talán lesz olyan irodalomtörténész, aki összegyűjti Simonffynak dukai léte alatt született írásait - jegyzi meg a filmes dukai, aki szerint Simonffy az értelmiségi világból való menekülését jelenítette meg. Evangélikus környezet, polgári büszkeség, gazdag múlt. Aztán Berzsenyi, a szellemi fáklya: ez a vidék, Kemenesalja, dúskál az értékekben. És rendkívül vonzó, kisugárzó dukai nőkben: Egyrészt Berzsenyi is Dukáról nősült, és ki kell mondani, hogy Horn Gyula is .

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Itt befékezünk, jöjjön a főfogás. Vendégem Bögötei finom falatokat kér. Tradicionális, de házias kivitelű húskölteményt, míg magam a könnyedebb fogasfilé mellett teszem le a villát. Nem tudom eldönteni, mi ízletesebb: a hal, vagy a mellé körített, párolt-sült zöldség. Aztán folytatjuk. Zolnay Pállal is együtt dolgoztam, majd 13 évig a Magyar Történelmi Filmalapítvány kuratóriumá-nak tagja voltam. Obersovszky Gyulával, Pongrátz Gergellyel, Böszörményi Gézával, Gaál Istvánnal, Schiffer Pállal és másokkal vitatkozhattam, dolgozhattam. Ma ez, kőszegi borboltosként, már olyan fura... Legföljebb Maár Gyulát, szintén volt kurátor társamat látom elsuhanni a bolt előtt . Nos, a film, benne a doksi: kimeríthetetlen téma, még ha agyonbeszélt is. Erdélyi János azonban rutinosan beelőz, játékfilmes múltját említi. Meg Zsigmond Dezsővel való barátságát, a közös forgatásokat, külföldi filmszemléket. Ebbe olyan különleges történetek is beleférnek, mint a fokhagymás, sült disznófüles vacsora Gregory Peck feleségével, vagy egy lazacos ejtőzés Helsinkiben. Aztán visszatérünk.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Ez zárkózott ügy; ez volt a címe annak a filmünknek, amelyet 1984-ben a Kádár-érában forgattunk, és ami végül ismertséget szerzett nekünk. Nagy botrány lett belőle, betiltották. A Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nem semmisítették meg. A párt akkori konzervatív szárnya, közte Óvári Miklós, Czinege Lajos, Németh Károly legszívesebben elégette volna. A film arról szólt, hogy a nép elégedetlen a párttal. Aztán kétszáz pártaktivistát hívtak össze, kiállítottak minket a színpadra és megaláztak. Olyan jól sikerült ez a megalázás, hogy az akkori, egyébként szintén vonalas filmfő-igazgató juszt is mellénk állt. És mellénk állt a nem csak filmes értelmiség is. A mű nagy presztizst adott, ennek nyomán csináltuk meg nyolcvanötben a Jelölöm magam című dolgozatot, ami szintén problémásnak számított. Pozsgai Imre volt akkor a népfrontos főtitkár. Megtette, hogy bement a Központi Bizottságba, kilopta azt az anyagot, ami rólunk szólt, majd behívatott és elénk tette: olvassák el, ez a vélemény magukról. Hát, megdöbbentünk a leírt hazugságokon. A filmtől tartottak, mert nagy erő volt. Tartást adott és védelmet a helyieknek. Aztán felkarolt minket Szalay Györgyi, Dárday István, később Bódy Gábor, Fehér György - mind nagyszerű emberek. Öt év múlva a mosonmagyaróvári filmünkkel megnyertük a filmszemlét. Vagyis nagy lendülettel futottunk neki a szakmának .

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Fordulópont, kihagyhatatlan: Mosonmagyaróvár. Erdélyi Jánosék sortűzről szóló filmje egy országot rázott meg. Mint mondja, a forgatásig azt hitte, mindent tud ötvenhatról. Aztán amikor elmentem az első gyűlésre, ahol az emberek először kiabálták, sírták el, hogy mi történt velük, azonnal rájöttem: semmit sem tudok ötvenhatról. Döbbenetes volt... Látni a láb nélküli, szétlőtt fejű embert és rájönni, hogy semmit, de semmit nem tudunk mi a mélységekről . A doksizás erős szellemi munka. Ez kiderült akkor is, amikor bejutottak a sortűz levezénylőjéhez, Dudás elvtárshoz. Még a tömeggyilkosnak is van egy pici igazsága, ami persze nagy belső hazugság. A géppuskás is azt mondta, hogy azért lőttem, hogy megvédjem a szocialista hazát. Borzalom belelőni egyetemista lányokba, de ez mégis csak az ő igazsága. Ha filmezés közben nem tudom a másik igazságát átélni, akkor nem lesz jó a mű. Most például gyilkosokkal forgatok. Tisztaberek, ez lesz a címe, az előzmények 1992-ig nyúlnak vissza. Akkor már forgattam ebben a faluban, de a filmet nem engedték bemutatni. Valamilyen szinten mindig a túléléshez jut el az ember...

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

A Duna-deltában hallottam, hogy két dolog kell a túléléshez: a hit és a humor. Ha az egyik megvolt, akkor már túl lehetett élni börtönt, megaláztatást, kudarcot. Ha megvolt mind a kettő, akkor nem is volt olyan nehéz elviselni az amúgy elképesztően kegyetlen világot. Jómagam mindig a győztesekről készítettem filmet, és ez akkor is igaz, ha nem így tűnik, lásd Óvár. Mégis győztesek ők, mert egyenes gerincű emberek maradtak mindhalálig .

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Értük szól az összecsengő két pohár a Patyiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!