Belföld

2011.02.16. 10:25

Puch László: Gyurcsány platformja párt a pártban

Puch László szerint Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció nevű, még országossá nyilvánításra váró platformja párt a pártban; az MSZP pártigazgatója az fn.hu-nak adott szerdai interjújában úgy értékelte, a volt kormányfő "verziójában" kizárólag az Orbán-ellenesség kötné össze a résztvevőket, ezért alkalmatlan a hosszú távú politizálásra.

MTI

A volt miniszterelnök egy ajkai lakossági fórumon arról beszélt: "az MSZP átalakításával a Fidesszel szemben álló, demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni", amit az újságíró úgy értelmezett, "értsd: vagy az enyém lesz a párt, vagy kettészakítom". Puch László erre úgy reagált: "ha valóban ilyesmi jár a fejében, talán az lenne a legjobb, ha ránk hagyná a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját. Aztán majd a választások közeledtével mindenki eldönthetné, részese kíván-e lenni a Fidesszel szemben felálló koalíciónak". 

El kell dőljön, milyen pártot akar a többség - mondta a pártigazgató, aki szerint a balközép státus hívei lesznek többen. Ebben az esetben Gyurcsánynak döntenie kell: alkalmazkodik vagy kilép - fogalmazott az fn.hu-nak Puch László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!