Belföld

2011.02.12. 06:58

Százmillióért hazamehet Gál György

Jogerős, hogy százmillió forint óvadék ellenében előzetes letartóztatásból házi őrizetbe kerülhet Gál György, a Hunvald-ügy egyik fővádlottja - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szombati száma.

MTI

A Magyar Nemzet ismerteti, hogy Gál György óvadéka ügyében a Fővárosi Ítélőtábla még a múlt pénteken helybenhagyta azt az elsőfokú végzést, amely januárban 16 millió forint helyett százmillióban állapította meg az előzetes letartóztatás megszüntetésének díját. A Központi Nyomozó Főügyészség azért fellebbezett, hogy tartsák fenn Gál előzetes letartóztatást.
   
A Magyar Hírlap cikke szerint az ítélőtábla nem adott helyt a fellebbezésnek, és szerintük nem bizonyított, hogy az óvadék összege a bűncselekmények során megszerzett pénzből származik. Gál Györgyöt bűnszervezetben elkövetett csalással, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel vádolják.
   
A Magyar Nemzet információi szerint a házi őrizet azután lép életbe, ha a védő elhelyezi a százmilliót a bíróság gazdasági hivatala által meghatározott letéti számlán. Az óvadékot csak készpénzben lehet leróni, eredetét nem vizsgálják. Az összeget egy bírósági alkalmazott fizeti be egy bankszámlára. A törvény szerint az óvadék teljes egészében visszajár, ha a vádlott végig betartja a házi őrizet szabályait. A 2008 novemberében őrizetbe vett politikus korábban lefoglalt, nagy értékű ingatlanjain és autóin túl január végén hat életbiztosítását, valamint két horvátországi ingatlanját is zárolták. Utóbbiak becsült értéke eléri a százmillió forintot - olvasható a napilapban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!