Belföld

2011.03.11. 16:55

Budaházy-ügy: visszavonta vallomását az egyik vádlott

Az egyik vádlott magára és társaira is terhelő, a vádbeli terrorcselekményeket részletesen feltáró, Budaházy György elsőrendű vádlott vezető szerepére is kiterjedő nyomozati vallomásának ismertetésével folytatódott a terrorcselekmények vádjával indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon pénteken. Órákkal később a tárgyalás végén azonban a vádlott, illetve védője jelezte, hogy nem tartja fenn ezeket a vallomásokat. A per májusban folytatódik.

MTI

A 11. rendű vádlott a bíróság előtt nem kívánt vallomást tenni, de a bíró által órákon át ismertetett nyomozati iratokból kiderült, hogy korábban az ügyészek előtt többször is hosszan, részletesen beszámolt az évekkel ezelőtti Molotov-koktélos támadásokról kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanai, kormánypártok irodái, illetve melegbárok ellen.

Az ismertetett vallomás szerint Budaházy egyszer felvetette Fidesz-irodák megtámadását is, de azt a többiek nem támogatták, mire akkor az elsőrendű vádlott annyit mondott: "Akkor azt most még nem."

A vallomásból kibontakozó hierarchikus szervezet csúcsán a "katonai parancsnokság", azaz Budaházy állt, azután következtek az egyes sejteket vezető "tizedesek", végül a "katonák".

A vádlott vallomása szerint a Magyar Szigetről, illetve nemzeti rendezvényekről ismerte egyes vádlott-társait, ott toboroztak "katonákat", "szakértőket" és "támogatókat". A toborzáson részt vett Toroczkai László - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke -, akivel egyébként nem volt felhőtlen Budaházy kapcsolata, mert úgy vélte, hogy Toroczkai László "pártoskodik".

Budaházy a vádbeli időszakban - azaz 2-4 éve - az ismertetett vallomás szerint egyaránt gyűlölte az akkori kormányzó és ellenzéki pártokat, de még az akkor parlamenten kívüli Jobbikot, illetve a Magyar Gárdát is.

A vádlott a toborzás nyomán jelentkezett a Budaházy vezette szervezethez, majd részt vett fizikai kiképzéseken, erőnléti edzéseken Diósdon, és egy vidéki tanyán, ahol gyakorolták a Molotov-koktél használatát is. Budaházy mutatta meg embereinek a Molotov-koktélok készítését, és egyik társával ő szerezte a robbanóanyagokat.

A vádlott féltucatnyi végrehajtott, illetve esetenként az utolsó pillanatokban meghiúsult Molotov-koktélos támadásban vett részt, majd vallomásában ezekről aprólékosan beszámolt az ügyészeknek. Volt, amikor belvárosi melegbárt gyújtottak fel, volt, amikor XVI. kerületi pártirodát támadtak, de volt olyan is, amikor ceglédi vagy miskolci országgyűlési képviselő otthona volt a célpont.

A melegbárba szándékosan késő este, zárás után dobta be a benzines palackokat négy vádlott, ugyanis Budaházy a felkészüléseken beszélt arról, hogy lehetőleg ne okozzanak személyi sérülést. 

A vádbeli terrorszervezet anyagi alapjairól a vádlott csak annyit tudott, hogy voltak támogatók, Budaházy pedig időnként "benzinpénzt" fizetett.

A bűnbánó vádlott egy 35 éves, Nagyváradon született, Magyarországon élő román-magyar állampolgárságú főiskolai végzettségű feleségével gyermekét nevelő gyógytornász, aki vallomása szerint Budaházy egyik tizedese volt, de már "nagyon megbánta" tetteit. Nem érti, miként kerülhetett az elsőrendű vádlott "bűvkörébe", és az "előzetes letartóztatás hozta meg benne a teljes szakítást Budaházyval".

A nyomozati vallomás szerint Budaházy törekedett arra, hogy minden embere csináljon valami "disznóságot", hogy azután már ne tudjon vallani a hatóságoknak, amikor pedig néhány társuk rendőrkézre került, az elsőrendű vádlott arról beszélt "katonáinak", hogy "mindenki tudja, mi vár rá, ha eljár a szája", és "mindenki gondolja meg, mit mond, mert mindenkiről tud mindent".

Amikor utoljára találkozott a vádlott szabadlábon Budaházyval, a "katonai parancsnok" azt mondta: "Úgy éljük az életünket, hogy minden nap egy ajándék!"

A nyomozati vallomás ismertetését követő tárgyalási szünetben a hallgatóságból fennhangon odaszóltak a bűnbánó vádlott felé: "Megtalálunk!"

Pénteken a beismerő, másokat is terhelő nyomozati vallomások ismertetése előtt több vádlott, illetve védő szóvá tette, hogy álláspontja szerint ebben az ügyben a szokásosnál lényegesen szigorúbb körülmények között végrehajtott előzetes letartóztatások egyértelműen a gyanúsítottak megtörését, terhelő vallomások kicsikarását célozták.

Az egyik vádlott, aki a többiekhez hasonlóan tagadta bűnösségét, és vallomást sem kívánt tenni, csupán az eljárás törvénytelenségeit kifogásolta, beszélt arról, hogy a rendőrök távollétében, engedély nélkül tartottak házkutatást a lakóhelyén, a szülei ingatlanában, továbbá, hogy hónapokon át tartó szigorú körülmények közötti fogvatartásával, vallásgyakorlásának, szüleivel való kapcsolattartásának akadályozásával nyomást gyakoroltak rá a hatóságok.

"Többször jelezték, hogy amennyiben beismerő, terhelő vallomást teszek, javulhatnak fogvatartásom körülményei, illetve szabadlábra kerülhetek" - mondta a terrorcselekményekkel vádolt huszonéves régész-történész szakos egyetemi hallgató, aki szerint a vád ilyen körülmények között született vallomásokon alapul. Ügyvédje "vallomástételi presszióról" beszélt a tárgyaláson, majd pedig felszólalt Budaházy György is, aki azt fejtegette, hogy tapasztalatai szerint "az előzetes letartóztatás intézményét azért tartják fent, hogy megtörjék a gyanúsítottakat".

A pénteki tárgyalás végén a bűnbánó vádlott, illetve védője azt jelezte, hogy visszavonja magát és vádlott-társait terhelő nyomozati vallomásait, melyeket a nap folyamán órákon át ismertett a bíró. Az ügyvéd szerint azonban ezeket védence csupán azért tette korábban, hogy kiszabaduljon az előzetes letartóztatásból, illetve, hogy családját megvédje.

Több védő is azt kérte a bíróságtól, hogy ezeket a vallomásokat rekessze ki a bizonyítékok köréből. Egyikük pedig felvetette azt is, hogy a bíróság szerezze be annak az ügyvédnek a kamarai kizárásával kapcsolatos iratokat, aki a bűnbánó vádlott védelmét ellátta vallomásainak megszületésekor, mert ez a körülmény alapvetően megkérdőjelezheti az egész eljárás tisztaságát.

A pénteki tárgyaláson befejeződött a vádlottak meghallgatása. Májusban a bizonyítási eljárással folytatódhat a terrorizmussal vádolt Budaházy és 16 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A vádbeli cselekményekért a Btk. szerint akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!