Belföld

2011.03.10. 17:11

Hende: megkezdi a NATO a részletes katonai tervezést Líbiával kapcsolatban

Megkezdi a NATO a részletes katonai tervezést arra, hogy szükség esetén biztosíthassa Líbiában a humanitárius segítségnyújtást, illetve érvényesíthesse az országgal szemben elrendelt fegyverembargó betartását - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A NATO-országok védelmi miniszterei a nap folyamán Brüsszelben áttekintették a Líbia körüli helyzetet. Mint Hende az MTI-nek elmondta, egyetértettek abban, hogy a NATO bármilyen esetleges szerepvállalásához három feltételnek kell teljesülnie. Az első, hogy e szerepvállalásra határozott igény mutatkozzon. A második a jogi keretek tisztázása. Ezen elsősorban azt kell érteni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa olyan határozatot hozzon, amely a nemzetközi közösség részéről az eddigieken túlmutató lépéseket ír elő. A harmadik feltétel az, hogy a NATO szerepvállalása élvezzen regionális támogatást.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a részletes katonai tervezés megkezdése még semmiképpen sem tekinthető a szerepvállalásra vonatkozó politikai döntésnek. Az MTI kérdésére elmondta, hogy ez a katonai tervezés néhány napot vesz igénybe.

A magyar miniszter a tanácskozáson elhangzott felszólalásában kiemelte a NATO és az Európai Unió közötti koordináció szükségességét Líbia vonatkozásában is. Szintén szólt arról, hogy kapcsolatot kell tartani az Arab Ligával, valamint az Iszlám Konferencia  szervezetével.

Hende Csaba tájékoztatása szerint az ülésen részt vett Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki elismerő szavakkal méltatta azt, hogy Magyarország továbbra is működésben tartja tripoli nagykövetségét. A magyar képviselet - mondta Ashton - az egyik legfontosabb kommunikációs forrást jelenti az EU számára Líbiában.

 Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!