Belföld

2011.03.23. 09:23

MSZP: Budai Gyula indítson vizsgálatot kormánypárti politikusokkal szemben is!

A költségtérítési szabályokkal visszaélő kormánypárti politikusok elleni vizsgálat elindítását kezdeményezi az MSZP Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnál.

MTI

Török Zsolt az MTI-hez szerdán eljuttatott, Budai Gyulához címzett nyílt levelében azt írja, az elmúlt hetekben "szinte naponta derült fény egyes álláshalmozó politikusok költségtérítéssel való visszaélésére", kormánypárti országgyűlési képviselők, polgármesterek hónapokon át törvénytelenül vettek fel több százezer forint közpénzt.

Előbb Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, majd Papcsák Ferenc zuglói polgármester, a múlt héten Szabó Zsolt hatvani városvezető, most pedig Földi László, Cegléd kereszténydemokrata első embere bukott le azzal, hogy mind az általa vezetett önkormányzattól, mint pedig az Országgyűléstől "felmarkolta a költségtérítést, illetve választókerületi pótlékot" - fogalmaz az MSZP szóvivője.

Kezdeményezi: ha Budai Gyula és "megbízója" komolyan gondolja a törvény előtti egyenlőség szellemében folytatott elszámoltatást, azonnal indítson vizsgálatot az említett kormánypárti politikusok ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!