Belföld

2011.03.17. 15:55

Nemzeti Színház: 30 színész a politikai beavatkozás ellen

Nem igaz, hogy a Nemzeti Színházról szóló politikai viták befolyásolnák a művészi munka színvonalát, ezt bizonyítja, hogy az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) nemrég a Nemzeti három előadását is meghívták - áll a teátrum harminc színművésze által aláírt közleményben. A nyilatkozattal az MTI által megszólaltatott társulati tagok közül nem mindenki értett egyet.

MTI

Kulka János az MTI-nek elmondta: a közös nyilatkozat megfogalmazására egy Szőcs Gézával készített február végi interjú ösztönözte a művészeket. A Vasárnapi Hírekben a kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy "a Nemzeti Színház vezetőjének személye kapcsán ma már több negatív energia szabadul fel, mint amennyi tolerálható ahhoz, hogy normális művészi munka folyjon az intézményben", ezért másnak kellene átvennie a színház irányítását.

Saját véleményét megfogalmazva Kulka János elmondta: a végül nem nyílt levél, hanem közlemény formában közzétett dokumentum "általában a színház védelmében, talán az elmúlt három évben elvégzett munka védelmében és Alföldi Róbert védelmében is született".

Mint Kulka János hozzátette, igyekeztek politikamentesen fogalmazni, hiszen éppen a politikától kívánják távol tartani a színházat, azt azonban fontosnak tartja, hogy a társulat tagjai felelősséget érezzenek saját közösségük iránt, és ki is álljanak azért.

A dokumentumot alá nem író társulati tagok közül Bodrogi Gyula közölte: ha megkérdezik, teljesen egyetért a nyilatkozat tartalmával, csupán a közlemény formával kapcsolatban volt kifogása.

Más véleményt fogalmazott meg Szarvas József. Mint elmondta, nem ért egyet a nyilatkozat tartalmával, és nem érti annak motivációját, célját sem. "A Nemzeti Színházat nem szabad politikai csatatérré tenni" - közölte az épület nyitóelőadásán Ádámot alakító színművész.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott dokumentum megfogalmazói tudomásul veszik, hogy "Magyarországon a Nemzeti Színház sajátos politikai erőtérben létezik", hozzátéve azonban, hogy "a politikus - jó esetben - néző, aki nézőként alakíthatja ki véleményét egy-egy színházi előadásról, és az előadás megszületéséhez vezető alkotófolyamatban nem vesz, nem vehet részt, hiszen nem ez a hivatása".

 "Manapság mégis szembesülnünk kell azzal, hogy színházi tárgyú interpellációk születnek a parlamentben, tüntetés szerveződik egy művészi intézmény és annak vezetője ellen, amin éppen azok a szónokok a leghangosabbak, akikről lépten-nyomon kiderül, nem járnak a Nemzeti Színházba, nem nézik az előadásainkat, nem ismerik az itt folyó munkát" - folytatódik a közlemény.

Mint az aláírók emlékeztetnek, a "szélsőséges, alpári, légből kapott érvrendszeren alapuló" támadásokra nem reagáltak, mert úgy érezték, a színpadon kell válaszokat keresniük azokra a társadalmi és egyéni sorskérdésekre, amelyek a XXI. századi Magyarországon őket is foglalkoztatják.

Az utóbbi időben több lapban is megjelent, hogy a kialakult "polemikus, szenvedélyes, gyűlölködő légkör" nem tesz jót a társulatnak, sőt, gátolja a Nemzeti Színházban folyó művészi munkát. Ezt az áldatlan állapotot szüntethetné meg a jelenlegi főigazgató menesztése - idézi fel a kommüniké.

"Ezúton kívánjuk deklarálni, hogy a Nemzeti Színház körül kialakult közhangulat nem akadályozza a művészi munkát. Ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzeti Színház három előadása is bekerült hazánk legrangosabb színházi fesztiválja, a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A Nemzeti Színház társulata továbbra is azért dolgozik, hogy az előadások valódi élményt jelentsenek a közönségnek, hogy a színház az együttgondolkodás, a szabad, művészi alkotómunka műhelye maradjon" - fogalmaznak az aláírók.

A közleményen a Nemzeti Színház társulatának negyven tagja közül harminc színművész - Bánfalvi Eszter, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földi Ádám, Garas Dezső, Gergye Krisztián, Gerlits Réka, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, Kulka János, László Attila, László Zsolt, Makranczi Zalán, Martinovics Dorina, Marton Róbert, Mátyássy Bence, Mészáros Piroska, Molnár Piroska, Murányi Tünde, Nagy Mari, Péterfy Bori, Radnay Csilla, Rába Roland, Schell Judit, Söptei Andrea, Stohl András, Szabó Kimmel Tamás, Szatory Dávid, Udvaros Dorottya és Znamenák István - neve szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!