Belföld

2011.06.07. 17:18

Eltemették Mádl Ferencet

Erős jellemű embernek nevezte elhunyt elődjét Schmitt Pál államfő Mádl Ferenc volt köztársasági elnök keddi budapesti temetésén.

MTI

A köztársasági elnök azt mondta, hogy Mádl Ferenc azok közé tartozott, akik a saját sorsukon túl egy nemzetnek adnak belső tartást, jövőt remélő szilárdságot.

A néhai államfő ilyen erős jellemű ember volt, aki műveltségével, erkölcsi nagyságával, szolgálatkész életével állandóságot tudott teremteni maga körül: az értékek bizonyosságát - jelentette ki Schmitt Pál.

Úgy vélte, Mádl Ferenc hatással volt az őt ismerők sorsára. Felidézte, úgy vált vezető egyéniséggé, hogy nem magát helyezte erre a posztra, hanem mások kérésére fogadta el, szolgálatként élte meg, és mélységes humanizmussal vitte végbe a közösség és a sors által rátestált feladatokat.

Mádl Ferenccel kapcsolatban szinte senki sem felejti el megemlíteni mindenen átsugárzó derűjét, közvetlen emberségét. Nem csak a pulpitusról hirdette, naponta kipróbálta, hogy két ember között a legrövidebb út tényleg egy mosoly - tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy Mádl Ferenc elnöki mandátumának befejezése után is közösséget épített, tanácsokat adott és szeretetet sugárzott.

Schmitt Pál kiemelte: elődje államférfi volt, aki komolyan vette a közéleti szerepvállalás erkölcsi parancsait, amelyek szerint akik az élen járnak, azoknak példát kell adniuk.

Vallotta, hogy a mérték mindennek elébe való, mértéktelen volt azonban az igazság tiszteletében, a család és a barátok szeretetében, a tudás előtti alázatban, a nemzet iránti elkötelezettségben és a művészetek iránti rajongásban - vélekedett.

A köztársasági elnök kitért arra, hogy Mádl Ferenc a nemzet boldogulását a magyar örökség továbbvitelében és az európai szellem kiteljesítésében látta. Mint mondta, egész életével, minden cselekedetével e kettő szintézisét képviselte.

Nemcsak tanított a katedrán, hanem nevelt is, politikusi, államfői kiállásával, emberi jellemvonásaival, értéket képviselő jelenlétével - közölte.

Schmitt Pál arról is beszélt, hogy Mádl Ferencnek bizonyára örömmel telt meg a szíve, amikor az alaptörvény nemzeti hitvallásában viszontláthatta saját krédóját, mely szerint: "Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család, a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye".

Felidézte, hogy amikor Mádl Ferencet köztársasági elnökké választották, azt mondta, "még sok dolgunk van", és nem fejtette el, hogy a tennivalókból mindenkinek, neki is ki kell vennie a maga részét.

Akkori beszédében a volt államfő azt is hangsúlyozta: "felelősek vagyunk azért, hogy legyen mindenki számára nagyobb és jobb kenyér, több értéktermő munka, még biztatóbb gazdasági növekedés, nagyobb biztonság és törvénytisztelet, szolidaritás a rászorulókkal szemben" - emlékeztetett az elnök.

"Bizony még sok dolgunk van, mélyen tisztelt elnök úr, egyre több. Elvégeznünk szent kötelesség" - szögezte le Schmitt Pál.

Közös dolgaink közül már megcselekedtük az egyik legfontosabbat: még életében, nem csak lélekben, de törvény által is létrejött a magyar nemzet újraegyesítése, összetartozásunk megvallása - tette hozzá.

Schmitt Pál búcsúbeszéde zárásaként a nemzet nevében búcsúzott elődjétől, akinek az utódok nevében köszönte meg életművét, példamutatását, szellemi és erkölcsi hagyatékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!