Belföld

2011.08.02. 10:55

Valós idejű online utas tájékoztatás a MÁV-nál

A MÁV-START Zrt. elindította a térképen követhető valós idejű online utas tájékoztatást - jelentette be Monszpart Zsolt vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI

Elmondta: a MÁV-START honlapon elérhető, percenként frissülő Vonatinfo rendszerben a Magyarországon közlekedő személyszállító vonatok helyzete látható, ebből az utasok tájékozódhatnak a személyvonatok érkezéséről, az esetleges késésekről.

Monszpart Zsolt hangsúlyozta: a MÁV-START igyekszik egyre jobb szolgáltatást nyújtani, aminek egyik fontos mérföldköve a Vonatinfo interaktív rendszer indítása, amely tervezhetőséget, áttekinthetőséget és információ keresi lehetőséget ad az utasok számára.

A jövőben várható utas tájékoztatási fejlesztéssel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy az idén karácsony környékén okostelefonon is el lehet majd érni a vasúti közlekedési információkat, például vágányzárról, rendkívüli eseményekről, marketing akciókról.

A vonaton utazó jegyvizsgálók is megkapják majd sms-ben az információkat, hogy az utasokat helyben tudják tájékoztatni a közlekedésről - tette hozzá a vezérigazgató.

Kormányos László, a MÁV-START Zrt. termék- és üzletfejlesztési vezetője kiemelte, hogy a közösségi közlekedési vállalatok együttműködése révén a későbbiekben kölcsönösen biztosítani tudják majd a forgalmi adatokat, például egy esetleges késésnél az átszállásnál megvárhatják az utasokat.

Kérdésre válaszolva Jándi Péter, a MÁV Zrt. UTAS projektért felelős tanácsadója elmondta, hogy a most bemutatott térképes online információs rendszer kialakítása 15 millió forintba került, a több vasúttársaság adatait tartalmazó központi információs adatbázis kialakítása és üzemeltetése 150 millió forintot, az okostelefonhoz kapcsolódó fejlesztések pedig 12,9 millió forintot tesznek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!