Belföld

2011.09.29. 10:19

STOP: vörösiszap-tározónál tiltakozott a Greenpeace

A Greenpeace aktivistái csütörtökön Almásfüzitő határában, a VII-es vörösiszap-tározó területén vászoncsíkdarabokból nagy STOP feliratot raktak ki, mert információjuk szerint a Duna közvetlen közelében lévő tározót veszélyes anyagokkal fedik le. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint az aktivisták szabályszegést követtek el, ezért a társaság birtokháborításért feljelentést tett.

MTI

Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse a helyszínen azt mondta: a csaknem egy négyzetkilométeres tározó szabadon álló felszínét a Tatai Környezetvédelmi Zrt. veszélyes és nem veszélyes anyagokkal fedi le. Hozzátette, hogy a cég az engedélyei szerint évente 132 ezer tonna veszélyes és 280 ezer tonna nem veszélyes hulladékot tehet le itt. "Mérget raknak méregre" - fogalmazott.
   
A kampányfelelős közölte: a terület közvetlenül határos a Dunával, a tározó oldala egyben árvízvédelmi gát is. Információik szerint a gátak anyaga és stabilitása kétséges. A lerakást végző cég igazgatójának korábbi nyilatkozata szerint a gátaknak nincs szigetelésük, mert a hatvan évvel ezelőtti építésnél nem alkalmazták az eljárást - tette hozzá.
   


A zöldszervezet úgy véli, hogy a tározókból jelentős mennyiségű, mérgező anyagokat tartalmazó csapadékvíz szivárog a talajvízbe és a Dunába.
   
Tömöri Balázs szerint aggályos, hogy veszélyes és nem veszélyes anyagok keverékével fedik le a kiszáradt vörösiszapot, akkor is, ha az anyagokat előtte komposztálják. Komoly hiányosságnak nevezte, hogy a tározó Duna felőli oldalán egyetlen talajvíz-mintavételi kút sincs, pedig a terület másik oldalán lévő kutakban a környezetvédelmi hatóság is molibdén- és fluortúllépést regisztrált.
   
A kampányfelelős elmondta: Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Fülöp Sándorhoz, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordulnak, kérve, hogy vizsgálják ki a Greenpeace által feltételezett szabálytalanságokat, és állapítsák meg, komposztálás vagy szabálytalan veszélyeshulladék-lerakás folyik-e Almásfüzitőn, illetve a vizsgálat végéig szüntessék be a veszélyes anyagok lerakását.
   

Az akcióban a szervezők közlése szerint hét ország húsz aktivistája vett részt. Érkeztek például Ausztriából, Hollandiából, Lengyelországból és Új-Zélandról is. Az aktivisták az MTI munkatársának beszámolója szerint nem ütköztek ellenállásba, de a kiérkező rendőrök igazoltatták az akció résztvevőit és felírták adataikat.
   
A helyszínen a résztvevők kordonnal jelöltek ki maguknak egy területet, az akció után a szennyezettség miatt ezen belül vették le maszkjukat és fehér védőruhájukat, amelyeket azután nejlonzacskókba csomagolva vittek magukkal.
   
Farkas Béla, a területet rekultiváló Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatója az MTI-nek azt mondta: a tározó zárt terület, a Greenpeace aktivistái szabályszegést követtek el, ezért azok ellen a társaság  birtokháborításért feljelentést tett.
   
Közölte azt is, hogy a zöldszervezet a távozásakor magával vitte a veszélyes hulladéknak számító, szennyezett védőruhákat, viszont hátrahagyták a vörösiszapra kiterített, több száz méteres fóliacsíkból álló feliratot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!