Belföld

2011.09.06. 11:59

Zuroff: kis győzelem Képíró halála

Az igazságszolgáltatás "kis győzelmének" nevezte kedden egy Facebook-bejegyzésben Efraim Zuroff azt, hogy hozzájárulhatott Képíró Sándor volt csendőr százados egészségének romlásához az ellene folytatott per.

MTI

A náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatójának megfogalmazása szerint "talán az egyetlen vigasz Képíró borzasztóan frusztráló halálával kapcsolatban - amely azelőtt következett be, hogy a fellebbezés megmásíthatta volna a botrányos felmentő ítéletet -, hogy az ügyvédje szerint az ellene folytatott per rossz hatással volt az egészségére". Ez egy "kis győzelem" az igazságnak és az igazságszolgáltatásnak - írta az "utolsó nácivadászként" elhíresült történész személyes Facebook-profilján.

Képíró halálának másnapján, vasárnap a Simon Wiesenthal Központ már reagált Képíró Sándor halálának hírére. Akkor kiadott közleményük szerint az ügyben született fellebbezések miatt arra lehetett számítani, hogy a másodfokú tárgyalás néhány héten belül megkezdődik. A kommünikében a központ azt írta, "valószínűnek tűnt", hogy Képíró elsőfokú felmentő ítéletét másodfokon megváltoztatják. A Wiesenthal központ - közleménye szerint - mélyen csalódott amiatt, hogy Képíró halála megakadályozta elítélését és megbüntetését.

A Fővárosi Bíróság júliusban, bizonyítottság hiányában mentette fel a 98 éves volt csendőrt a vádak alól, amelyek szerint 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében.

Zétényi Zsolt, Képíró Sándor ügyvédje a Fővárosi Bíróságon hozott ítéletet bűncselekmény hiányának megállapítása miatt megfellebbezte. Falvai Zsolt ügyész még a tárgyaláson fellebbezést jelentett be, az ítélet ugyanis meglátása szerint megalapozatlan, annak indoklása több helyen következetlen. Képíró az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét. Az ítélethirdetés indoklásában július 19-én Varga Béla bíró azt mondta: az eljárás során csak aggályokat és kételyeket lehetett megállapítani, a kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket pedig nem lehet a vádlott terhére értékelni. Emiatt a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel Képíró Sándort minden vádpont alól.

A Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője az MTI érdeklődésére vasárnap elmondta: a vádlott halála miatt megszűnik a Képíró Sándor ellen háborús bűntett vádjával indult büntetőper.

Frech Ágnes elmondta: a törvény kötelező rendelkezése szerint a vádlott halála esetén az ellene folyó eljárást meg kell szüntetni. A Képíró-ügyben az írásba foglalt elsőfokú ítéletet felterjesztik a fellebbviteli főügyészségnek, amely minden bizonnyal az eljárás megszüntetésére tesz majd indítványt a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának.

A vádlott halála esetén a táblának már arra sincs lehetősége, hogy érdemben vizsgálja a fellebbezéseket, s állást foglaljon az azokban foglalt érvelésekről - fűzte hozzá az FB kollégiumvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!