Belföld

2011.10.05. 17:42

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért demonstráltak

Nagyjából kétszázan gyűltek össze szerdán Budapesten az I. kerületben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mögött, hogy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért demonstráljanak.

MTI

Rist Lilla, a demonstráció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: Geréb Ágnes épp egy évvel ezelőtt, október 5-én került előzetes letartóztatásba, tavaly december óta pedig házi őrizetben van. A tiltakozás célja az, hogy engedjék szabadon Geréb Ágnest. "Ne akarják őt eltüntetni, hanem hallgassák meg a véleményét" - fogalmazott.
   
Mint kifejtette: hiába van rendelet április óta az otthonszülés szabályozására, az gyakorlatilag teljesíthetetlen. Ugyanis a kórházi orvosok többsége nem akar ilyen tevékenységet végezni, a bábáknak pedig hiába van gyakorlatuk, azt nem ismerik el, így ők továbbra sem vezethetnek le szülést. Véleményük szerint az otthonszülési rendelet azért nem működik, mert Geréb Ágnes, "aki a legjobban ért hozzá, és nemzetközileg is elismert bábának számít", nem szólhatott bele a rendelet megalkotásába.
   
Rist Lilla a demonstráción felolvasta Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő levelét. Ebben a képviselőnő a magyar orvosi perek történetében példátlannak nevezte azt, ahogyan Geréb Ágnessel bántak. Mint kifejtette: az előzetes letartóztatásban lévő doktornőt kéz-, láb- és derékbilincsben vezették, de olyan is előfordult, hogy a tárgyalás előtti migrénrohama alatt megtagadták tőle a gyógyszert.
   
Rácz Attila, a demonstráció szóvivője a demonstráción felszólalva azt mondta: "ma Magyarországon bűnismétlés kórházon kívül szülni és születni, és bűnismétlés ezeknél a szüléseknél szakmai tudás alapján segítséget nyújtani". Erről szól a tavaszi bírói ítélet és a Geréb Ágnes házi őrizetét meghosszabbító újabb végzés - tette hozzá.
   
A mintegy egyórás rendezvény végén elmondták, a demonstráció délután a pesti alsó rakparton a Parlament és a Képviselői Irodaház közötti területen köztéri installációval folytatódik. 
   


A Fővárosi Bíróság március végén első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnest, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.
   
A szülész nőgyógyász házi őrizetét "a bűnismétlés veszélye" miatt legutóbb szeptember végén hosszabbították meg újabb három hónappal.

 
Főváros Bíróság: nem az otthonszülést, hanem Geréb Ágnest ítélte el a bíróság

A bíróság nem az otthonszüléssel kapcsolatban folytatott szakmai vitában foglalt állást, hanem Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt ítélte el halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt - reagált a Fővárosi Bíróság az MTI-nek a Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért tartott szerdai demonstráción elhangzottakra.

Rácz Attila, a demonstráció szóvivője a megmozduláson úgy fogalmazott: "ma Magyarországon bűnismétlés kórházon kívül szülni és születni, és bűnismétlés ezeknél a szüléseknél szakmai tudás alapján segítséget nyújtani". Erről szól a tavaszi bírói ítélet és a Geréb Ágnes házi őrizetét meghosszabbító újabb végzés - tette hozzá.
   
A Fővárosi Bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésekor is elhangzott, az otthonszülés szabályainak hiánya önmagában nem jelenti azt, hogy tiltott lenne az otthonszülés. Az ítéletben kimondták: "önmagában a tervezett otthonszülés nem minősül olyan foglalkozási szabályszegésnek, amely más konkrét szabályszegő magatartás nélkül megvalósítaná a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést".
   
A március 24-i elsőfokú ítéletben "G. Ágnes" elsőrendű vádlottat egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt két év fogházra ítélte a bíróság, és öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától.
   
A bíróság a közleményben kiemelte továbbá, hogy G. Ágnes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán jelenleg is folyamatban van egy nyomozás foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt. A házi őrizet elrendelésére és meghosszabbítására pedig ezzel összefüggésben került sor - tették hozzá.
   
A szülész-nőgyógyász házi őrizetét "a bűnismétlés veszélye" miatt legutóbb szeptember végén hosszabbították meg újabb három hónappal.
   
Szerdán nagyjából kétszázan gyűltek össze Budapesten I. kerületében, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mögött, hogy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért demonstráljanak.
   
Rist Lilla, a demonstráció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: Geréb Ágnes épp egy évvel ezelőtt, október 5-én került előzetes letartóztatásba, tavaly december óta pedig házi őrizetben van. Tiltakozásukat szabadon bocsátása érdekében szervezték. Rist Lilla a demonstráción felolvasta Ékes Ilona levelét, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő a magyar orvosi perek történetében példátlannak nevezte, ahogyan Geréb Ágnessel bántak a tárgyalások idején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!