Belföld

2011.10.03. 17:10

KIM: kiterjesztik a gyermekszegénység elleni programot

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közlése szerint kiterjesztik a gyermekszegénység elleni programot, további hátrányos helyzetű térségeket vonnak be, és jelentősen növelik a rendelkezésre álló forrást - tájékoztatta a tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn azt MTI-t.

MTI


Uniós biztoshoz fordul az MSZP

Andor Lászlóhoz, a szociális ügyekért is felelős EU-biztoshoz fordul Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, arról érdeklődve, van-e lehetőség arra, hogy európai uniós forrásból finanszírozzák a gyermekszegénység elleni program egyes elemeit.

Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján a Népszabadságban megjelentekre hivatkozva azt mondta: a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) ellehetetlenítik a gyermekszegénységgel kapcsolatos kutatásokat és az ahhoz kapcsolódó programot. A napilap hétfőn arról írt, hogy az MTA megszüntette a Gyermekszegénység Elleni Program Irodáját, amelynek finanszírozását 2010-ig a Miniszterelnöki Hivatal és az akadémia közösen oldotta meg.
   
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a szakmai műhely megszüntetését megdöbbentőnek nevezve elmondta: Andor László uniós biztostól azt is megkérdezte, lát-e lehetőséget arra, hogy a kutatócsoportot uniós támogatással tartsák fenn.
   
Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy a múlt héten vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte annak megállapítására, hogy az Orbán-kormány miért nem készítette el a 2007-ben az Országgyűlésben egyhangúlag elfogadott gyermekszegénység elleni program újabb hároméves cselekvési tervét, és hogy mely intézkedésekkel akadályozta a stratégiában foglaltak megvalósulását. Mint mondta, várja a Fidesz-frakció válaszát, hogy támogatják-e a testület megalakítását, különös tekintettel arra, hogy a gyermekszegénység olyan probléma, amely ellen minden politikai erőnek küzdenie kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!