Belföld

2011.10.06. 12:59

Szijjártó: a kormány kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit

A nemzeti ügyek kormánya kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit - kommentálta a miniszterelnök szóvivője a szocialisták csütörtöki, a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatot bíráló sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Az MSZP követeli, hogy a kormány vonja vissza az illúziókra épülő 2012-es költségvetési törvény tervezetét.

MTI

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az MSZP továbbra is a munkanélküliség és a válság oldalán áll.
Nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája, egymást követő megszorító csomagjai, égbe szökő államadóssága és munkanélkülisége után indokolt lenne a szerénység a szocialisták részéről - fogalmazott.

Mint írta, a nemzeti ügyek kormánya kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit: jövőre kiteljesítik a munka-, család- és vállalkozásbarát arányos adórendszert, legalább 200 ezer embernek adnak segély helyett munkát a Startmunka-program keretében, az államadósság további csökkentésével pedig növelik Magyarország stabilitását.


Gyurcsány: kiigazítás kiigazítást követ majd

Gyurcsány Ferenc szerint az Orbán-kormány kiigazításról kiigazításra haladva juthat el 2014-ig úgy, hogy közben a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedés mértékére vonatkozó ígéreteit nem teljesíti.

A volt miniszterelnök az MSZP pártalapítványának csütörtöki rendezvényén azt mondta: az Orbán-kormány a hatalomra jutása után a fogyasztás és a gazdaság felpörgetését tűzte célul, majd amikor belátta, hogy ez nem sikerül, a Széll Kálmán-tervvel egy kiadáscsökkentő, szerkezetátalakító programot hirdetett meg. Gyurcsány Ferenc szerint azonban a jövő évi büdzsé újabb irányváltást jelez, a kormány költségvetési kiigazításra kényszerül, amelyet véleménye szerint újabb és újabb kiigazítások követnek majd 2014-ig.
Hozzátette: valószínűnek tartja, hogy ez a költségvetés már tavaszra meg fog bukni, jövőre ugyanis "minden bizonnyal nem lesz növekedés".


Mesterházy - a kormány vonja vissza a költségvetést

Az MSZP követeli, hogy a kormány vonja vissza az illúziókra épülő 2012-es költségvetési törvény tervezetét és dolgozzon ki, egy a valós számokon alapuló büdzsét - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön, a Heves megyei Dormándon.

A jelenlegi helyzetben ugyanis nem az államadósság csökkentésére, hanem a gazdaság élénkítésére és a munkahelyteremtésre kellene helyezni a hangsúlyt - közölte az MSZP elnöke, azt követően, hogy Heves megyei kis- és középvállalkozókkal folytatott konzultációt a gazdaság állapotáról, a vállalkozások helyzetéről.
A dormándi tanácskozás, egy a következő hónapokban zajló konzultációs sorozat első állomásának is tekinthető - tette hozzá a politikus.
Mint elmondta: a megbeszélés során azt hallotta a vállalkozóktól, hogy a magyar gazdaság gyakorlatilag leállt, beruházások nincsenek, szűkül a piac és stagnál a fogyasztás.
   
A megrendelések elmaradnak, hiányoznak szektor számára hasznosítható pályázatok, gyakorlatilag befagyott a banki hitelezés, vagyis szűkülnek a beruházásokra fordítható források.
   
A minimálbér emelése a feketegazdaság növekedéséhez, elbocsátásokhoz és cégbezárásokhoz vezethet, a Nemzeti Adó és Vámhivatal pedig nem elsősorban ellenőrizni, hanem büntetni akar, a költségvetési lyukat befoltozandó - összegezte a tanácskozáson szerzett tapasztalatait a pártelnök.
   
Úgy vélekedett, hogy mindez a kormányzati gazdaságpolitika bukását jelenti, hiszen a választásokat megelőzően a Fidesz éppen azzal kampányolt, hogy kormányzása esetén eljön a kis- és középvállalkozók számára a Kánaán.
   
Ehelyett nem csupán a szektor lehetőségei szűkültek be, hanem csúcsra ugrott az ország kockázati felára és ma már a világ 10 legkockázatosabban finanszírozható állama között tarják számon Magyarországot.

 Vagyis, a költségvetés nem csupán illúziókra épül, hanem az elszegényedés költségvetése; ebben a helyzetben az MSZP megfogalmaz egy a gazdaságélénkítést és a munkahelyteremtést előtérbe helyező alternatív büdzsét - mondta Mesterházy Attila.


 

 


 

OLDALTÖRÉS: MSZP: 750 milliárdos megszorítás

 

 

 







MSZP: 750 milliárdos megszorítás

Az MSZP szerint 750 milliárd forintos, döntően a kiskeresetűeket sújtó megszorítást foglal magában a jövő évi költségvetés.

Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány munkahelyteremtésre vonatkozó ígéretei nem teljesültek, ma kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt, ezen pedig csak a munkát terhelő járulékok csökkentésével lehet változtatni. Hozzátette: a kétkulcsos személyijövedelemadó-rendszer visszaállítása mellett az MSZP költségvetési javaslatának középpontjában ezért a járulékcsökkentés áll majd.
   
Az MSZP-s politikus szerint nyilvánvaló, hogy a kormány - az ígéretekkel szemben - nem tud jövőre 200 ezer embernek munkát adni a Start-munkaprogrammal. Mint mondta, a munkaerő-piaci alapban e célra szolgáló 132 milliárd forint legfeljebb százezer ember munkába állítására elég, ugyanakkor - folytatta - az is látszik, hogy az Orbán-kormány a tartós fogalkoztatás helyett "csak néhány hónapra akarja az embereket kivezényelni, például a debreceni stadion építéséhez".
   
A kormányzati gazdaságpolitika oda vezetett, hogy az ország csődkockázatát jelző CDS-felár többéves csúcsot ért el, így Magyarország ma a legkockázatosabban finanszírozható tíz adós közé tartozik - tette hozzá Gúr Nándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!