Belföld

2011.11.15. 16:25

Hunvaldot eredménytelenül szembesítették sofőrjével

A milliárdos önkormányzati korrupcióval vádolt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert eredménytelenül szembesítették tanúként meghallgatott egykori gépkocsivezetőjével a büntetőper keddi tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon (FB).

MTI

A sofőr többek között arról beszélt: látta, tudta, hogy Hunvald milliókat hordott magánál abból a célból, hogy kerületi önkormányzati képviselőket vesztegessen meg a számára kívánatos döntések, megfelelő szavazatok érdekében. A tanú állítása szerint látta a kötegelt 20 ezres címletű bankjegyeket Hunvald táskájában, borítékban, vagy újságba rejtve, és maga a polgármester többször el is mesélte neki, mire valók ezek a pénzek. Amikor a védelem, illetve a bíróság azt kérdezte: konkrétan hol, mikor, milyen körülmények között került sor ezekre a beszélgetésekre, a tanú azt mondta: nem emlékszik, de benne van korábbi nyomozati vallomásaiban.

A bíróság rákérdezett arra is, mi indokolhatta a tanú hat ízbeni vallomástételét az ügyészségen, mire a sofőr csak annyit mondott: először írásban, aztán már telefonon hívták. Mikor azt kérdezték a tanútól, meglepődött-e a vesztegetési pénzek hallatán, úgy válaszolt: ezt nem nézte volna ki Hunvaldból, de nagyon sok meglepőt hallott akkoriban. Az erzsébetvárosi önkormányzatnál ugyanis szóbeszéd volt, ki, mikor, hogy gazdagodott meg.

Eleinte Hunvaldnak is csak egy kis értékű autója volt, "aztán egyszer csak lett egy Jaguár, meg a többi (...), és órák, pénzköltés" - fűzte hozzá a tanú, aki a 2000-es években havi 300-400 ezer forintért vezette a polgármester autóját.

Hunvald György másodrendű vádlott mellett Gál György elsőrendű vádlottra, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett a volt önkormányzati dolgozó. E szerint Gál a vagyontárgyaival kérkedett, és azzal is, hogy lakást szerzett a szeretőjének. Ez utóbbi vád tárgyát képezi, azzal azonban az ügyészség nem vádolta meg Hunvaldot, hogy tettesként ő maga vesztegette volna meg az önkormányzati képviselőket, megvásárolta, vagy megkísérelte volna megvásárolni szavazataikat.

Gál és Hunvald is vitatta a tanú nyilatkozatait, állították, hogy soha nem beszéltek olyasmiről, amit a tanú előadása szerint tőlük hallott. Hunvald azt is vitatta, hogy valaha Jaguár típusú személygépkocsija lett volna. Hunvald és egy kedden mellette tanúskodó barátja egybehangzóan állította, hogy a Jaguár a baráté volt, ő vásárolta, és csak két-három alkalommal adta kölcsön a kocsit a polgármesternek. Erre a sofőr azzal állt elő, hogy Hunvald barátjának nem lehetett pénze a nagy értékű autóra, ennek megvásárlásakor, és más üzleti ügyekben is csupán a polgármester strómanjaként járt el. A szembesítések eredménytelenek maradtak. A tárgyaláson kiderült, hogy a sofőr távoli rokona a polgármesternek és a 2000-es évek első felében kétszer együtt is nyaraltak családjaik.

Hunvald a keddi tárgyaláson szóvá tette, hogy a sofőr a korábbi vallomásaiban olyan szavakat, fordulatokat használt - például vagyongyarapodás, érdekkör - amelyeket ő az együtt töltött évek során soha nem hallott tőle, olvasott viszont a sofőr vallomásaiban olyanokat, amelyek az eljárás során - előbb meggyanúsított, majd a vádlottakat terhelő, az ügyészség álláspontját alátámasztó vallomások megtétele után - tanúvá lett személyek nyilatkozataiban köszönnek vissza.

Gál, Hunvald és a további 23 vádlott többsége az eljárás során javarészt tagadta bűnösségét.

A Hunvald-ügy tanúk meghallgatásával folytatódik az FB-n. A tervek szerint még az idén befejeződhet a bizonyítás, s ebben az esetben a jövő év elején - a perbeszédeket követően - sor kerülhet az elsőfokú ítélet kihirdetésére.

A vád szerint Gál a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg, és önkormányzati ingatlanok áron aluli eladása kapcsán 2003-2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott befektetőktől. A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert a sok százmilliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.

A büntetőper tárgyalása április elején kezdődött el, és az FB nyomban jelezte: nem látja megalapozottnak a lényegesen súlyosabb büntetések kiszabását lehetővé tevő bűnszervezeti minősítést, ezért a vádirat pontosítására hívta fel az ügyészséget, amely azonban erre azzal reagált, hogy minden szükséges információ benne van a vádiratban.

Májusban az FB megszüntette Gál és Hunvald előzetes letartóztatását, többek között a bűnszervezeti minősítés pontatlanságai miatt, ez ellen azonban fellebbezett az ügyészség, és ennek nyomán a Fővárosi Ítélőtábla újra előzetesbe helyezte a két vádlottat. Októberben Hunvaldot az elsőfokú bíróság ismét szabadlábra helyezte, amelyet azonban a tábla lakhelyelhagyási tilalomra változtatott. Gál György jelenleg előzetes letartóztatásban van, az ügy elindulása óta már mintegy három évet töltött börtönben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!