Belföld

2011.11.30. 17:35

Kihagyják Matolcsyt az IMF tárgyalásokból, Fellegi vezeti a delegációt

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.

MTI

Giró-Szász András közölte: a kormány "lényegében a tegnapi naptól fogva" kész az IMF-tárgyalások megkezdésére. Mint mondta, a kormány kijelölte a hivatalos delegációt, amelyet Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezet. A küldöttség tagja Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését. A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek akkor azt is elmondta, hogy karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás egy új delegációval, január végén, februárban pedig akár le is zárhatják azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!