Belföld

2011.12.28. 16:56

Alkotmánybíróság: nem szabálysértés a guberálás

Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a guberálás szabálysértéssé minősítését, ezért a testület szerdán megsemmisítette az ezzel kapcsolatos kaposvári önkormányzati rendelet vonatkozó részét.

MTI

A testülethez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa fordult, kifogásolva a szabályozást. Szabó Máté már májusban közleményben fejtette ki, hogy a rendelkezéssel a kaposvári önkormányzat érdemi alkotmányos indok nélkül korlátozta kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek alapjogait.
   
Az Ab megállapította, hogy az önkormányzati rendeletben szabálysértéssé nyilvánított "szemetet önt ki" magatartás megvalósítja a magasabb szintű szabálysértési kormányrendeletben rögzített köztisztasági szabálysértést.     Ez a testület szerint azt eredményezheti: "a jogalkalmazó diszkrecionális döntésén múlik, hogy a szemetelést melyik jogszabályi rendelkezés alapján ítéli meg, és nem zárható ki az ugyanazon cselekmény miatti kétszeres büntetés sem". Mindez sérti az alkotmányba foglalt jogállamiság követelményét, továbbá ellentétes az alkotmánynak azzal a rendelkezésével is, amely szerint önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes más jogszabállyal.
   
A kaposvári önkormányzat szabálysértéssé nyilvánította azt is, ha valaki "a közterületre kihelyezett gyűjtőedényzetből szemetet ( ) vesz ki" vagy guberál. Az Ab megállapította, hogy "ezek a magatartások a szemetelés körén kívül eső cselekmények, amelyeknek a szabálysértéssé nyilvánításával az önkormányzat túllépett jogalkotó hatáskörének az alkotmányban és a törvényekben biztosított keretein".
   
A testület - mint azt a határozatról szóló közleményben írják - tekintettel volt arra, hogy "a guberálási tevékenység többnyire az életben maradáshoz szükséges javak megszerzésére irányuló, mások jogait és a közrendet nem sértő kényszerű cselekvés, amelynek a társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg". Ezért az a rendeleti szabály, amely pénzbírsággal (és annak meg nem fizetése esetén a személyi szabadságot korlátozó közérdekű munka és elzárás kiszabásával) fenyegeti a guberálókat, súlyosan veszélyezteti az érintett magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók létfenntartását.
   
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta azt is, hogy ha az önkormányzat szabálysértéssé nyilvánítja a szemetelést meg nem valósító cselekményeket (a dolgok szemétből való kivételét és a guberálást), azzal a hajléktalan vagy az egzisztenciálisan más módon kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket stigmatizálja. Ez pedig az alkotmány által tiltott "egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetést okoz".
   
A határozathoz Bragyova András, Dienes-Oehm Egon, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!