Belföld

2012.01.23. 17:06

Új Széchenyi Terv: 108 nyugat-dunántúli pályázat nyert

A nyugat-dunántúli regionális program keretében újabb 108 nyugat-dunántúli pályázat nyert el 5,4 milliárd forintos uniós támogatást. A legtöbbet - 3,7 milliárd forintot - a telephelyek fejlesztésére használhatják fel a régió gazdálkodó szervezetei.

Erős D. Zoltán

Az Új Széchenyi Terv  regionális  programjairól  tartott sajtótájékoztatót Szombathelyen Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési  Ügynökség vezetője, valamint Kovács Ferenc, az idei évtől területfejlesztéssel is  foglalkozó Vas Megyei  Közgyűlés elnöke.

A 2007-2013 közötti időszakban a regionális operatív  program keretösszege 144 milliárd 840  millió forint, amelyből a 2011-2013-as időszakra  még 38 milliárd forint maradt. Ebből tizenöt pályázaton 22 milliárd  forintot hirdettek meg.

Kilenc pályázatnál már  túl is vannak az elbíráláson, a nyertesek összesen 11 milliárd  támogatást  kaptak. 2012 első  felében nyolc  újabb felhívás megjelenése  várható összesen mintegy 13 milliárd forint  értékben. 

Az Új Széchenyi  Terv nyugat-dunántúli  regionális  pályázatai közül a  telephelyfejlesztés felhívás keretében  79 újabb projekt  nyert el összesen 3,7 milliárd forint támogatást.  Ebből 16 a vasi fejlesztés. 

Az elnyert  700 millió  forintos támogatással  csaknem 1,5 milliárd  forintnyi  beruházás valósul meg a megyében, amely  112  munkahely létrehozását, illetve 363 megtartását  eredményezi. További vasi projektek vannak a várólistán, amelyek  forrás-átcsoportosítás,  illetve  -bővítés esetén kaphatnak zöld utat.

A nyugat-dunántúli régióban a kiemelt prioritások közé tartozik a turisztikai szolgáltatások fejlesztése is. A legutóbbi  pályázati felhíváson  újabb huszonhárom fejlesztés nyert el összesen 1,5 milliárd  forintnyi  támogatást. A nyertesek  között hat  vasi  vállalkozás van, amelyek az összesen  1,5 milliárd forintnyi fejlesztésükhöz  nyertek el 496 millió forintot. Bükön és Sárváron  kettő-kettő, Celldömölkön és Szentgotthárdon egy-egy projekt  keretében  fejleszthetik uniós segítséggel a turisztikai szolgáltatásokat.

Folytatódhat a régióban a felhagyott hulladéklerakók rekultivációja is. Hat  projekt kapott  legutóbb  összesen 221 millió forint  uniós támogatást.  Ennek eredményeként összesen 246 millió forint értékű beruházás valósul meg.  A   csöngei  hulladéklerakót  csaknem  50 millió forintos uniós támogatással  számolják fel.     

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!