Belföld

2012.02.22. 13:33

Mesterházy az EB-nek küldött válaszlevél tartalmára kíváncsi

Az Európai Bizottságnak múlt pénteken küldött válaszlevele mielőbbi nyilvánosságra hozására szólítja fel Orbán Viktort az MSZP elnöke.

MTI

Mesterházy Attila az MTI-nek szerdán megküldött közleményében a kormányfőnek címezve azt írta: a közvéleménynek joga van hozzá, hogy a kormány ellen indított, de a magyar emberek életét befolyásoló európai uniós kötelezettségszegési eljárások ügyében a kabinet álláspontját haladéktalanul és maradéktalanul megismerhesse.

"Bízom abban, hogy a miniszterelnök úr immár valóban komolyan gondolja a nemzeti összefogás megteremtését. Ennek azonban előfeltétele a közvélemény pontos és hiteles tájékoztatása, valamint a demokratikus ellenzékkel való együttműködés és őszinte párbeszéd" - írta a szocialista párt elnök-frakcióvezetője.

A kormány múlt pénteken küldte el válaszait az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított három kötelezettségszegési ügyben - így a jegybank és az adatvédelmi hatóság függetlenségével, valamint a bírák szolgálati idejével kapcsolatban -, továbbá két másik, szintén a bizottság által felvetett kérdésben: az igazságszolgáltatási rendszer működéséről és a média helyzetéről.

Brüsszeli forrásból akkor elmondták, hogy a kormány mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt az Európai Bizottságnak. A vitás kérdéseket jól ismerő brüsszeli forrás szerint a magyar válasz egyes pontokon szövegszerű törvénymódosítási tervezetet tartalmaz, amely - ha a bizottság elfogadja - a magyar parlament elé kerül majd. Más pontokon a magyar kormány érvekkel kívánja alátámasztani álláspontját, bízva abban, hogy eloszlathat egyes brüsszeli aggályokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!