Belföld

2012.03.05. 09:00

Brutális őrizetbe vételek: eltűnhettek a 2006-os videók

Völgyesi Miklós szerint a rendőrség 2006 őszén készített felvételeket a brutális őrizetbe vételekről, azonban ezeket feltehetően még a kormányváltás előtt eltűntették, megsemmisítették, mivel a kirívó törvénytelenségeket bizonyították volna - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

MTI

A nyugalmazott büntetőbíró - aki közreműködött a Balsai-jelentés elkészítésében - a lapnak azt mondta: a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel a polgári lakosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: Völgyesi tavaly terrorcselekmény gyanújával tett büntetőfeljelentést a 2006 őszi rendőri erőszak miatt, ehhez feljelentéskiegészítést nyújt be a most nyilvánosságra került felvételek miatt.

A lap felidézte: a Hír Televízió pénteki Célpont című műsora két olyan rendőrt kutatott fel, aki a 2006. október 23-i nemzeti ünnepen a megemlékezőkre lövöldözött. Egyikükről egy rendőrségi felvételt is bemutattak, amin az látható, hogy rálő az őt fényképező emberre.

Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a Célpontban közzétett felvételek a rendőri vezetők büntetőjogi felelősségét vetik fel - írta a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!