Belföld

2012.03.22. 12:34

Diósdi maffiaper: jogerős ítéletet hirdettek

A diósdi maffiaperben csütörtökön hirdetett jogerős ítéletet a Győri Ítélőtábla.

MTI

Nem változtattak másodfokon a büntetéseken

Egyes cselekményeket átminősített, de a büntetési tételeken nem változtatott csütörtökön kihirdetett, jogerős ítéletében a diósdi maffiaperben eljáró Győri Ítélőtábla.

A mintegy másfél órán keresztül ismertetett indokolás során Kovács Tamás bíró - emlékeztetve arra, hogy több védő is kifogásolt egyes, a nyomozás és az elsőfokú eljárás során történt mozzanatokat - azt mondta: az általa vezetett tanács a két szakasz egyikében sem bukkant olyan eljárási szabálytalanságra, amelyet utóbb ne hoztak volna helyre.

Több védő is kezdeményezte a hatályon kívül helyezést, mondván, a megyei bíróság két tagja is nyomozási bíróként lépett fel korábban. Kovács Tamás elmondása szerint ezt a jogszabályokból és a joggyakorlatból le nem vezethető, kiterjesztő értékelésnek tekintették.

A bíró megjegyezte: nem tudtak eltekinteni a bűnszervezetben való elkövetés megállapításától sem azokban az esetekben, amelyekben azt a vádlottak, illetve azok védői kérték. Ugyanakkor az ügyészi fellebbezésben "semmi áttörés nem található" - tette hozzá.

Megállapították azt is, hogy az első fokon eljáró tanács helyesen döntött arról, mely bizonyítékok rekesztendőek ki az ügyből, s melyek nem, miközben széleskörű és színvonalas bizonyítási munkát végzett - jelezte Kovács Tamás az ítélethirdetés kezdetekor is foghíjas padsorok előtt.

Azt már a tárgyalás kezdetén jelezte a bíró, hogy az első fokon a legsúlyosabb büntetésre ítélt vádlottak nem kívántak részt venni az ítélethirdetésen. Nem kérte az elővezetését a korábban, nem jogerősen életfogytiglannal sújtott (feltételesen a legkorábban 35 év múlva szabadlábra helyezhető) Kaszap Ferenc, a bűnszervezet irányításával vádolt testvérpár, Szabó István és Miklós, akik első fokon 18 és fél év fegyházbüntetést kaptak, a húsz évre ítélt Czibere Attila, valamint a - most már jogerősen - 17 és fél évi fegyházzal sújtott Pier István.

Az ügy tárgyalóteremben megjelent szereplői közül akadtak, akik emelt fővel, néhányan tenyerükbe temetett arccal hallgatták a bírói indoklást.

Az ítélethirdetés után a tárgyalóteremben elkezdték letartóztatni a per tíz, szabadlábon védekező vádlottját

A rendőrök igazoltatták a vádlottaknak fenntartott szektorban ülőket, és megbilincselték azokat, akiknek azonnal meg kell kezdeniük büntetésük letöltését. Az elítéltek közül - akik egyikét már az ítélethirdetés alatt is visszatanácsolta a terembe az ajtóból egy kommandós - többen még gyorsan hazatelefonáltak, mások ügyvédjükkel vagy társaikkal beszéltek az elvezetés előtti percekben.

A fő vádlottak nem kívántak jelen lenni az ítélethirdetésen

Az első fokon a legsúlyosabb büntetésre ítélt vádlottak nem kívántak részt venni a diósdi maffiaper csütörtöki ítélethirdetésén az ügyben másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla előtt - jelentette be a döntés ismertetése előtt Kovács Tamás bíró.

Nem kérte előállítását mások mellett a korábban nem jogerősen életfogytiglannal sújtott Kaszap Ferenc, a bűnszervezet irányításával vádolt testvérpár, Szabó István és Miklós, akik első fokon 18 és fél év fegyházbüntetést kaptak, továbbá a húsz évre ítélt Czibere Attila.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Hárman 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést róttak ki. A bűnszervezet irányításával vádolt testvérpárt, Szabó Istvánt és Miklóst - "Koszi Pistát" és "Koszi Mikit" - egyaránt 18 és fél év fegyházra ítélték.

Az első fokú döntés a vádlottak számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja miként jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.

Az első fokon 41 vádlottas ügy a fellebbviteli szakban 33 szereplősre "apadt", de még így sem lehetett a hat tárgyalási napot az ítélőtábla nagytermében tartani. A vádlottak mellett oda csak az őrök fértek volna be, a védőknek nem jutott volna hely. Ezért februárban a Győri Törvényszék mintegy 120 ember befogadására alkalmas nagyterme volt a tárgyalások helyszíne.

Bírósági forrásból az MTI úgy tudja: akárcsak a hat tárgyalási napon, az ítélethirdetésre alig jelentkeztek be a vádlottak hozzátartozói, közülük ketten-hárman kísérték figyelemmel a fellebbviteli eljárást. Annál nagyobb a médiaérdeklődés: a nyolc újságírói helyre kétszer ennyien jelentkeztek, míg a kamerásoknak fenntartott ugyanannyi hely éppen betelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!