Belföld

2012.03.15. 19:09

Március 15. - Ki, hol, hogyan ünnepelt? (videók)

A budapesti Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban voltak az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentnél beszélt, míg az ellenzéki pártok közül a Jobbik, az LMP és a DK szintén a fővárosban, az MSZP pedig Esztergomban ünnepelt. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elől újabb Békemenet indult, és Milla-tüntetés is volt Budapesten, a Szabad sajtó útján.

MTI

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szerda délután az Országház Kupolatermében Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint más állami kitüntetéseket.

Március 15-én, csütörtökön az állami ünnepségsorozat a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődött a zászlófelvonással. Ezt követően a térről ünnepi menet indult a Múzeumkertbe, ahol beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, és fellépett például a Honvéd Táncegyüttes.

Vivat Viktor! Tarlós fogadta az ünneplő lengyeleket

Tarlós István fogadta a hazánkba érkező lengyel ünneplőket. A főpolgármester szerint Európának erős Magyarországra van szüksége, Magyarországnak pedig erős Európára. Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője szerint Magyarország a lehető legjobb alapokat már lefektette. Ez a fundamentum a keresztény kultúra. Tarlós úgy vélte: lehet a regnáló hatalmat szeretni vagy nem szeretni, de a nemzet tagjaként a nemzetet nem szeretni vagy annak ártani bűn, súlyos hiba.

A Magyar Nemzeti Múzeumtól az Astoria, az Erzsébet híd és az Attila út érintésével az ünneplők a budai Várba mentek, ahol egész nap családi programok várták az érdeklődőket.

Reggel kilenc és délután két óra között újra megrendezték a Nyitott Parlament nevű programot, amelynek ideje alatt előzetes regisztráció nélkül látogatható volt az Országház épülete.

Kora délután két ünnepi menet is indult a Kossuth Lajos térre: az egyik kettő órakor a Nyugati térről, a másik fél kettőkor a Várból.

A Kossuth téren három órakor kezdődött a díszünnepség, amelyen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő. A szónoklatok után ünnepi koncertet tartottak a téren.

Orbán Viktor beszéde:

Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes az idei nemzeti ünnepen Veszprémben mondott beszédet, Harrach Péter, a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetője pedig az isaszegi és a váci ünnepségen vett részt.

Az MSZP Esztergomban tartotta központi ünnepségét. Török Zsolt szóvivő az MTI-nek a helyszínválasztást a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás tevékenységével indokolta, mondván, az előző városvezetés, illetve a kormányoldalnak a jelenlegi független polgármester munkáját ellehetetlenítő magatartása a Fidesz-kormányzás jelképe. A szocialisták rendezvényén beszédet mondott Mesterházy Attila pártelnök és Lukács Zoltán, az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke is.

A Jobbik - a korábbi évekhez hasonlóan - a fővárosi Deák Ferenc téren tartotta ünnepi megemlékezését. A délután fél négykor kezdődő rendezvényen beszédet mondott Vona Gábor pártelnök, valamint Szegedi Csanád, Balczó Zoltán és Gyüre Csaba alelnökök. Az ünnepség végén az érdeklődők ingyenes P. Mobil-koncerten vehettek részt.

Az LMP politikusai és aktivistái délután negyed kettőkor a Pilvax közben gyülekeztek a népszavazási kitelepülő szettekkel, amelyek az ünnep alkalmából kokárdadíszítést kaptak. A helyszínen Vágó Gábor kampányfőnök mondott ünnepi beszédet, majd az LMP-sek elindultak az utcákra, terekre aláírásokat gyűjteni.

A Demokratikus Koalíció (DK) központi ünnepsége délután két órától az V. kerületben, az Egyetem téren volt, ahol beszédet mondott Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő.

Március 15.: Békemenet, Milla

A menet tagjai az MTA elől indultak, és a Parlament előtt tartandó központi rendezvényre vonultak át. Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója korábban azt mondta: azokat hívják, akik január 21-én részt vettek az első Békemeneten, és azt kérte, hogy "hozzanak magukkal még egy embert". Közölte azt is, hogy több ezren érkeznek Lengyelországból a március 15-i ünnepségekre. A budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat a Széchenyi téren megvárták, és együtt vonultak majd a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor beszédét.

"Az EU egy trágya" - Gyülekeztek a Békemenet résztvevői

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű szerveződés délután három órától szintén Budapest belvárosában, a Szabad sajtó úton tartott tüntetést. Hétfőn a Libération című francia baloldali lapban a március 15-i budapesti Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek. "2012. március 15-én a magyar demokratákkal leszünk, hogy leküzdjünk egy olyan bajt, amely tragikusan fenyegeti Európát" - fogalmaztak az aláírók a közleményükben, amelyet "Mindenki Budapestre március 15-én" címmel tettek közzé a lapban. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár erre reagálva az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a magyar ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő pedig úgy értékelt: "folytatódik a nemzetközi baloldal támadása az ország ellen".

Milla tüntetés:

 

Dopeman az alternatív köztársasági elnök

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért ünnepi rendezvényén beiktatták az alternatív köztársasági elnökké választott Dopemant, aki szerint Magyarországon a köztársaság valójában csak egy alternatíva. A rapper, mint mondta a szabadságért szívesen meghalna, de még inkább élne érte. A demonstráción felszólaló Kulka János szerint a nemzeti együttműködés helyett a nemzeti pöffeszkedés rendszerét kaptuk. A Milla megmozdulásán az alternatív köztársasági elnök becslése szerint 150 ezren vettek részt, más források azonban 30-40 ezerre becsülték az Erzsébet híd lábánál összegyűlt tömeget.

 

 

 

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) délután fél öttől az V. kerületben, a Petőfi-szobornál a 70 évvel ezelőtt tartott, háborúellenes, antifasiszta tüntetésről emlékezett meg. A rendezvényen Jánosi Katalin, Nagy Imre egykori miniszterelnök unokája és Hanti Vilmos, a szövetség elnöke szólalt fel.

Megemlékezéseket tartottak Budapest kerületei is. A II. kerületben, a Gábor Áron-emlékműnél tíz órakor beszédet mondott Láng Zsolt fideszes polgármester, parlamenti képviselő és párttársa, a szintén országgyűlési képviselő Gulyás Gergely. A Józsefvárosban, a Horváth Mihály téren szintén tíz órától Kocsis Máté (Fidesz) polgármester tart szónoklatot. A XVII. kerületben, az 513. utcai Honvédsíroknál tíz órától az önkormányzat vezetői, köztük Riz Levente fideszes polgármester, koszorúztak, majd beszédet mondott Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező. A XXII. kerületben, a nagytétényi Zambelli-emléktáblánál Szabolcs Attila, a kerület fideszes polgármestere és Németh Zoltán fideszes parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez.

OLDALTÖRÉS: Március 15. - Önkormányzati, helyi megemlékezések országszerte

Kerületi és vidéki önkormányzatok, helyi civil szervezetek is megemlékeztek csütörtökön az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, és külföldön is sok helyen tartottak ünnepi programokat. A március 15-i ünnepségsorozat több helyen már egy nappal korábban megkezdődött.

Kerületi és vidéki önkormányzatok, helyi civil szervezetek is megemlékeztek csütörtökön az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, és külföldön is sok helyen tartottak ünnepi programokat. A március 15-i ünnepségsorozat több helyen már egy nappal korábban megkezdődött.

Kerületi és vidéki önkormányzatok, helyi civil szervezetek is megemlékeztek csütörtökön az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, és külföldön is sok helyen tartottak ünnepi programokat. A március 15-i ünnepségsorozat több helyen már egy nappal korábban megkezdődött.

Budapesten március 14-én megemlékezést tartott az V. kerületi önkormányzat a Szent István téren, a XI. kerületi Irinyi János-szobornál pedig a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ünnepelt. Kispest szocialista polgármestere, Gajda Péter a kerületi Kossuth téri emlékműnél mondott ünnepi beszédet. Az ünnep előestéjén szintén a fővárosban tartott megemlékezést a Pro Libertate Alapítvány, a Stefánia-palotában pedig honvédségi gálaest volt.

Szerdán Miskolcon, Diósgyőrben, Szolnokon és Győrben is tartott ünnepi megemlékezést a helyi önkormányzat. Az ünnep előtti napon Debrecenben ünnepi megemlékezést, este pedig fáklyás felvonulást tartottak. Dunakeszin rendhagyó történelemóra és huszárbemutató, Pécsett interaktív emlékezés várta az érdeklődőket.

Március 14-én Kemecsén Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke mondott ünnepi beszédet, Rácalmáson pedig L. Simon László a Fidesz országgyűlési képviselője avatta fel Széchenyi István szobrát.

A Jobbik aznap Nagykanizsán tartott koszorúzást Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke részvételével, míg a Societas Kecskeméten, a Munkáspárt pedig Szegeden és Hódmezővásárhelyen rendezett ünnepséget.

A nemzeti ünnep előestéjén Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke mondott ünnepi beszédet a bécsi magyar nagykövetségen.

Március 15-én Budapesten, a központi rendezvények mellett számos program várta az érdeklődőket

Délelőtt az Országos Széchényi Könyvtárban szakember segítségével tekinthették meg és próbálhatták ki az érdeklődők azt a nyomdagépet, amelyen egykor a 12 pont készült. A csepeli és a budafoki önkormányzat ünnepséget rendezett, a kispesti református egyházközség ökumenikus istentisztelet tartott. Istentisztelet volt a belvárosi Hazatérés református templomban is, ott Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője mondott ünnepi beszédet. A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula csütörtök délután a budai Várban, Táncsics Mihály egykori börtönénél mondott ünnepi beszédet.

A nemzeti ünnep alkalmából Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédet mondott a Csemadok Komáromi Területi Választmány ünnepségén, Komáromban. V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Vas megyei Gasztonyban, Szentgotthárdon és Vasváron is felszólalt a helyi március 15-i ünnepségen.

Miskolcon Kriza Ákos fideszes, Szegeden Botka László szocialista, míg Kecskeméten Zombor Gábor, ugyancsak fideszes polgármester mondott ünnepi beszédet. Győrben Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) szólalt fel, Hódmezővásárhelyen pedig Lázár János polgármester, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője beszélt az ünnepi megemlékezésen. Kaposváron Szita Károly fideszes polgármester, Békéscsabán Deutsch Tamás néppárti EP-képviselő mondott beszédet.

Békésszentandráson és Békéscsabán ünnepélyes állampolgári eskütételt tartottak a nemzeti ünnepen. A Csongrád Megyei Kormányhivatal, az intézményfenntartó központ és a megyei önkormányzat közös megemlékezésén ünnepi beszédet mondott Pálffy István (KDNP), az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke.

Gyulán a helyi demokraták és civilek ünnepségén mások mellett felszólalt Bokros Lajos EP-képviselő is.

Az Egymillióan a sajtószabadságért nevű szerveződés a fővároson kívül Szegeden is tüntetést tartott, a Dugonics téren.

A keszthelyi megemlékezés ünnepi szónoka Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Veszprémben térzene és történelmi játszóház, Vácott országos Kossuth-kifli sütő verseny és Lúdas Matyi-kiállítás várta az érdeklődőket. A Veszprémi Petőfi Színházban este ünnepi előadást tartottak.

A helyi önkormányzat ünnepi megemlékezést tartott - más települések mellett - Debrecenben, Pécsett, Hatvanban, Nyíregyházán, Komáromban, Siklóson, Mosonmagyaróváron, Gödöllőn, Nagykanizsán, Veresegyházon, Budaörsön, Hajdúböszörményben, Tokajban, Tiszavasváriban, Hévízen és Fonyódon is.

A Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai Szabadkán tartotta központi ünnepségét. A rendezvény a Kossuth-szobor megkoszorúzásával kezdődött a Kossuth téren, majd a Népkörben Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere mondott köszöntőt. A rendezvényen, mely egyben a VMSZ kampánynyitó rendezvénye a 2012-es szerbiai köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokon, Pásztor István, a VMSZ elnöke tartott ünnepi beszédet.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (KDNP) március 16-17-én a törökországi Isztambulba látogat, ahol magyar állampolgári eskütételen és március 15-i ünnepségen vesz részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!