Belföld

2012.04.03. 11:10

Matolcsy-levél Olli Rehnnek a költségvetésről

Levélben tájékoztatta a nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosát arról, hogy az államháztartás uniós módszertan szerinti egyenlege 2011-ben 1204,6 milliárd forint többlettel zárt, ami a GDP 4,3 százalékát jelenti.

MTI

A 2011. áprilisi előrejelzés 2 százalékos többlet volt, a deficittúllépés rendezésére 2009. július 7-én tett javaslatok végrehajtásáról 2011 decemberében benyújtott jelentés pedig 3,9 százalékos többletet tartalmazott.

A múlt évre vonatkozó költségvetés az annak elfogadásakor vállaltakhoz képest is - az év közbeni egyszeri tételek nélkül - mintegy fél százalékkal kisebb, 2,94 százalék helyett 2,43 százalékos hiánnyal zárt, és 2004 óta ez volt az első év, hogy az EU által előírt 3 százalék alatt tudtuk tartani a költségvetési hiányt - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Matolcsy György Olli Rehnnek írt, keddi leveléről.

A tervezetthez képest sokkal kedvezőbb hiány a szigorú költségvetési politika folytatása mellett alapvetően az arányos, egykulcsos adórendszernek köszönhető - közölte az NGM.

Az adatok világosan tükrözik a kormány költségvetési fegyelem megőrzése melletti teljes elkötelezettségét és azt, hogy tartja magát a 2012-es költségvetési hiány 3 százalék alatt tartását és az elkövetkező években további csökkentését garantáló, 2011 áprilisában bejelentett konvergenciaprogramban lefektetett pénzügyi pályához. A magyar gazdaság 2011-es teljesítménye összességében is kedvező. A GDP 1,7 százalékkal emelkedett, a foglalkoztatás a legfrissebb adatok szerint éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt, a reálbérek pedig 5,8 százalékkal emelkedtek - áll a levélben.

"Meggyőződésem szerint a fenti adatok jól mutatják, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedési pálya felé halad, ami a kormány Széll Kálmán-tervben lefektetett strukturális reformintézkedések végrehajtása melletti elkötelezettségével és a már végrehajtott strukturális reformintézkedésekkel együtt garantálja a GDP-arányos költségvetési hiány tartós csökkentéséhez elengedhetetlenül szükséges folyamatos strukturális javulást a költségvetésben" - írja Matolcsy György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!