Belföld

2012.04.13. 11:35

Pornófilmforgatás Dunakeszin: megérkezett a feljelentés

A Dunakeszi Rendőrkapitánysághoz megérkezett a város polgármestere által ismeretlen tettes ellen tett feljelentés az egyik helyi sportpályán történt pornófilmforgatás ügyében.

MTI

A rendőrség vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény – közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Dióssi Csaba, a város fideszes polgármestere és a Kinizsi Sportegyesület elnöké azért fordult a rendőrséghez, mert kiderült, hogy 2010-ben pornófilmet forgattak a város tulajdonában álló sportpálya területén.

A helyi polgármesteri hivatal csütörtökön kiadott közleménye szerint sem a város Önkormányzatának, sem a sportegyesület elnökének nem volt tudomása arról, hogy "a városi sportpályán az előző önkormányzati ciklusban felnőtt tartalmú filmet forgattak. Engedélyt ilyen jellegű tevékenységre nem adtak".

Mint írták, a film létezésére az LMP helyi képviselője hívta fel a nyilvánosság figyelmét, ezt követően a képviselő-testület ez év márciusi ülésén arról döntött, hogy a városi tulajdonban lévő sportingatlanokat a sportegyesületek csak saját sportcélra használhatják.

A hivatal a közleményében internetes portálokon megjelent írásokra reagált, amelyek arról számoltak be, hogy még 2010-ben a város tulajdonában álló Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sport Egyesület (DKUSE) futballpályája és öltőzője szolgált helyszínéül egy pornófilmnek. A Magyar Narancs online szerdán azt írta: az ügyet az LMP önkormányzati képviselője, Lukácsi Bálint vetette fel és kérte egy vizsgálóbizottság létrehozását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!