Belföld

2012.05.02. 19:40

Gyurcsány: nem másoltam a szakdolgozatom

Nemmel válaszolt Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét. A volt miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát.

MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kifejtette, a plágium csak úgy bizonyítható, ha két dolgozat megegyezik, mivel azonban mind az ő diplomamunkája, mind egykori sógoráé, Rozs Szabolcsé eltűnt a pécsi egyetemről, az ügyben csak sejtetni vagy gyanúsítgatni lehet.

Ezzel kapcsolatban arra utalt, nem tekinthető hitelesnek az a dokumentum, amelyet a Hír TV Rozs Szabolcs szakdolgozataként mutatott be, mivel az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. Gyurcsány Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy az iratot az ő "ellopott" szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat.

A volt kormányfőnek meggyőződése, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el. Arra a kérdésre, hogy volt-e köze a dolgozatok eltűnéséhez, kilopásához Gyurcsány Ferenc határozottan nemmel válaszolt.

A politikus emellett megnyugtatónak nevezte, hogy a Pécsi Tudományegyetem kiterjeszti az intézményben és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület az ő szakdolgozatának eltűnésével és az azzal kapcsolatos plágiumgyanúval is foglalkozik majd. Szerinte tisztességes és hiteles vizsgálatot csak az egyetem folytathat arról, hogy az ellene felhozott vád igaz-e, bizonyítható-e.

Azt, hogy négy év elteltével a sógoráéval azonos címen adott be szakdolgozatot, nem találta furcsának. Szerinte a témamegjelölés - A Balaton-felvidék szőlészete és borászata - "meglehetősen általános", a család pedig Balatonfüreden lakott.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy dolgozatához a forrásmunkák egy részét és az inspirációt a Rozs család füredi házában szerezte. Azt mondta: azok a családtagok, akik most csaknem harminc év távlatából állítják, hogy ott nem találhatott a témába vágó szakirodalmat, nem mondanak igazat. "Sok anyag volt ott, ebben a témában jó néhány anyag. (...) Szakkönyv, beszámoló, kézirat" - mondta, megjegyezve, egykori sógora is dolgozhatott ezekből.

Az interjúban azt is hangsúlyozta: nem megy bele abba a "zsákutcába", amelynek a végén "a politikai halál" van, nem fogadja el, hogy neki, a megvádoltnak kell bizonyítani az igazát, nem azoknak, akik plágiummal gyanúsítják.

A korábban plágiumügye miatt Schmitt Pál lemondását sürgető politikus beszélt arról is, hogy nem változott a véleménye a plágium erkölcsi megítéléséről. De úgy fogalmazott: "tudom, hogy ebben az ügyben nincsen plágium".

Közölte azt is, hogy helyreigazítást kért az őt megvádoló Magyar Nemzettől, s ha ennek a napilap nem tesz eleget, pert indít ellene.

A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja, is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír Tv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

A Hír TV vasárnap este újabb riportfilmet szentelt az ügynek, ebben már azt állítva: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógoráéval. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút. Mint elhangzott, több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek a Rozs Szabolcs munkájában fellelhető hiányosságokkal. A televízió riporterei Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát olvasva úgy látták, az olyan, mintha Gyurcsány sógorának, Rozs Szabolcs disszertációjának első 35 oldalára vonatkozna.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

Gyurcsány Ferenc május elsejei beszédében képtelennek nevezte a plágiumvádat, és azt közölte: nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!